Cáfolta a londoni kormány azt a vasárnap megjelent hírt, hogy a Nagy-Britannia uniós tagságáról szóló referendumot 2017 helyett jövő nyáron tartanák meg. A Downing Street közlése szerint a népszavazás dátumát az a tárgyalássorozat fogja meghatározni, amelyet David Cameron miniszterelnök folytat európai partnereivel. A konzultációt őszre tervezik, de George Osborne pénzügyminiszter már tegnap tárgyalt az elvárt reformokról francia partnerével.
Cameron célja az, hogy legkésőbb jövőre írott garanciát kapjon a többi tagországtól a reformok lefolytatására. A brit kormányfő azzal tisztában van: az alapszerződés módosításának elfogadtatása esélytelen ennyi idő alatt, különösen, hogy a britek törekvéseit az elmúlt hónapokban háttérbe szorította a bevándorlás és a görög válság. Az utóbbi felerősítette az euróövezet integrációjának erősítésével kapcsolatos hangokat, vagyis az sem elképzelhetetlen, hogy a britek nagyobb önállósággal kapcsolatos törekvései és a gazdasági unióra irányuló tárgyalások összefüggnek majd.
A britek uniós tagságáról szóló vitájába az amerikai elnök is bekapcsolódott. Barack Obama a BBC-nek a múlt héten adott interjújában arról beszélt: Washington szerint a szigetországnak az EU-ban van a helye.
Új piac Ázsiában
Több mint 750 millió font értékű üzletet remél a brit kormány David Cameron négynapos dél-ázsiai útjától. A tegnap kezdődött látogatásra harmincfős üzletember-delegáció kíséri el a kormányfőt. A cél az, hogy elősegítsék a brit export növekedését a régióban. A következő húsz évben a globális növekedés 90 százaléka Európán kívül realizálódhat, és Nagy-Britanniának ebből előnyt kell kovácsolnia – jelentette ki David Cameron.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.