BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feltámadt a brit gazdaság

Ismét magára talált a brit gazdaság: az országos statisztikai hivatal előzetes adata szerint 2015 második negyedévében az elsőhöz képest 0,7 százalékkal bővült a GDP. Az előző három hónap csalódást keltő, alig 0,4 százalékos növekedése után ezzel a fellendülés visszatért a 2014-re jellemző ütemhez. Éves összevetésben 2,6 százalékkal nőtt a GDP.

A gyarapodást elsősorban a brit gazdaság több mint háromnegyedét adó szolgáltatási szektor hajtotta (az első negyedévi 0,4 százalék után 0,7 százalékkal bővült), de fontos szerepet játszott az olaj- és gázkitermelés 1989 óta nem látott mértékű termelésnövekedése is. Az utóbbit az magyarázza, hogy márciusban a kormány adókedvezményeket adott a szektornak, amely az alacsony olajárak miatt olyan mértékben kezdett visszavenni a termelésből, hogy az már veszélyeztette a foglalkoztatottságot is. Ennek köszönhető, hogy az ipari termelés 1 százalékkal erősödött, hiszen a feldolgozóipar teljesítménye 0,3 százalékkal csökkent – az utóbbi két évben itt ez volt az első mínuszos negyedév.

Tavaly 2,6 százalékkal bővült a brit GDP – 2007 óta a leggyorsabban –, és e hónap elején Mark Carney, a Bank of England kormányzója azt mondta, idén év vége felé már arra fókuszálhatnak, hogy mikor kezdjenek hozzá a 2009 márciusa óta rekordmélységben, 0,5 százalékon álló alapkamat emeléséhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.