Előrejelzés A gazdasági bizonytalanságot és a görög válság fertőzésének kockázatait úgy lehetne csökkenteni, ha az Európai Központi Bank (EKB) növelné a lazítási programjának tűzerejét – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) éves jelentésében. Az EKB márciusban indított havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programja a valutaalap szerint támogatja az eurózóna gazdaságának fellendülését és a defláció elkerülését, a görög válság azonban még fellángolhat, és az EKB-nak készen kell állnia arra, hogy kiterjessze a mennyiségi lazítást, ha az infláció tartósan elmarad a 2 százalékos céltól.
Júniusban mindössze 0,2 százalékkal nőttek az árak a valutaunióban, ez azonban jelentős növekedés az év elején mért 0,6 százalékos árcsökkenés után. Az IMF jelentése szerint az EKB-nak a vezetői – akikkel találkoztak a valutaalap tisztviselői – rugalmasak voltak a program kiterjesztése kapcsán, amennyiben a folyamatok indokolják a lépést. Az IMF prognózisa alapján az idei évben nulla százalék közelében maradhat az infláció, jövőre pedig 1,1 százalékra emelkedhet.
Az IMF elemzői úgy vélik, hogy az eurózóna továbbra is sérülékeny a sokkokkal szemben, a kilábalás azonban folytatódhat. Az idei évre várt 1,5 százalékos gazdasági növekedés után jövőre 1,7 százalékkal nőhet a valutaunió GDP-je. Mahmood Pradhan, a nemzetközi szervezet európai részlegének igazgatóhelyettese szerint a kockázatok között említhető a magas munkanélküliség – ami elsősorban a fiatalokat érinti –, a nagy vállalati adósság, valamint a nem teljesítő hitelek magas állománya. Az IMF kalkulációja szerint a munkanélküliségi ráta 11 százalék felett maradhat az eurózónában, Görögországban és Spanyolországban pedig közel lehet a 25 százalékhoz.
A jelentés arra is figyelmeztetett, hogy a reformokat fel kell gyorsítani: az IMF szerint az új bankszanálási alap mérete túl kicsi, és a tervezettnél gyorsabban kellene megvalósítani a bankuniót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.