BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kockázatos a fellendülés

A várt javulás helyett tovább romlott a kínai feldolgozóipar, főleg a magánszektor helyzetét tükröző Caixin/Markit beszerzésimenedzser-index (PMI): az előzetes adat szerint a júniusi 49,4 pontról 48,2 pontra süllyedt júliusban, ahelyett hogy az elemzői becsléseknek megfelelő 49,7 pontra emelkedett volna. Még ez utóbbi szám is a szektor zsugorodását mutatta volna, lévén 50 pont alatt, de a tényadat végül 15 havi mélypontra sikerült. Elemzői kommentárok szerint a PMI – más mutatókkal együtt – azt tükrözi, hogy a lassuló kínai gazdaság élénkítésére hozott eddigi intézkedések nem működnek, az ipar nem találta meg a kilábalás útját. (A kínai statisztikai hivatal által az állami nagyvállalatoknál elvégzett felmérésből számított hivatalos júliusi PMI-t augusztus 1-jén teszik közzé.)

Az eurózóna előzetes júliusi PMI-mutatói jobban alakultak, még ha csökkentek is a rekordokat hozó június után. A Markit-kompozit, tehát a feldolgozóipart és a szolgáltatói szektort is felölelő PMI-je Németország esetében 53,7 pontról 53,4 pontra, az ugyanilyen francia index a négyéves csúcsot jelentő júniusi 53,3-ról 51,5 pontra esett vissza, vagyis maradtak a növekedés határát jelző 50 pont fölött. A valutaövezet egészének kompozit-PMI-je 54,2 pontról 53,7-re süllyedt, főleg a szolgáltatások indexe miatt, de Chris Williamson, a Markit vezető közgazdásza szerint a gazdasági expanzió megnyugtatóan robusztus maradt. Az eurózóna gazdasága csak kicsit veszített a lendületből – idézte Williamsont a Markit közleménye –, nagyrészt a görög adósságválság hullámvasutazó eseményei miatt. A Markit várakozásai szerint idén legalább 1,5 százalékkal bővül az eurózóna gazdasága, ha nem újulnak ki a Görögországgal kapcsolatos aggályok, „amire persze egyáltalán nincs garancia” – fogalmaz a tanácsadó cég.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.