BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot gyengült a forint

Nem tartott hosszú ideig a forint erősödési hulláma azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt kedden 15 bázispontos csökkentés után 1,35 százalékos alapkamat mellett megállította a lazítási ciklusát. A kamatcsökkentési sorozat lezárása miatt a forint 310-es árfolyamról 307-ig erősödött az euróval szemben, ami két hónapos csúcsot jelentett. Ezt követően azonban hamar gyengülő pályára került a hazai deviza, és pénteken már 311 forintot is kértek az euróért.

A ciklus lezárása támogatta a forintot, de nem indokol további erősödést – mondta a Világgazdaságnak az egyik bank treasuryosztályának vezetője. Kiemelte: alacsony likviditás mellett esett a forint árfolyama. Ilyenkor kisebb összegekkel is könnyebb bármilyen irányba mozgatni a devizákat. A deviza gyengülése nem hazai tényezőkkel függ össze, hanem azzal, hogy általános kockázatkerülési hullám alakult ki a nemzetközi piacokon, ami a feltörekvő piaci eszközöket negatívan érintette. A kínai tőzsde hosszú ideje tartó vergődése miatt is óvatosabbak a befektetők a szakértők szerint, ráadásul a kínai és az európai konjunktúraadatok is rosszabbak lettek a vártnál.

A következő időszakban is alacsony likviditás mellett folyhat a kereskedés, mert még csak most jön az igazi szabadságolási szezon – mondta lapunknak egy banki szakértő. Várhatóan 305-ös szint alá nem erősödik a forint, de arra sem kell számítani, hogy rövid távon sokat esne a deviza. Az alacsony likviditás azonban könnyen elmozgathatja az árfolyamot, különösen akkor, ha érdemben változik a piaci hangulat.

A következő nagy volatilitást várhatóan az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szeptember 17-ei ülését megelőzően láthatjuk majd, akkor újra óvatossá válhatnak a befektetők. Akár dollárerősödés és a feltörekvők gyengülése is bekövetkezhet, ami a forintot is érintheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.