Szőlő Augusztusban lép hatályba a szőlőtermesztésről és borgazdálkodásról szóló törvény módosítása, amely főleg a nem művelt borszőlőültetvényeket érinti. A borszőlőültetvény használója az eddigi szabályozás értelmében is köteles azt rendeltetésének megfelelően művelni – emlékeztetett az MTI. Ha ezt egy éven át nem teszi meg, a hegybíró felszólítja, és ha a használó 60 napon belül nem gondoskodik a művelésről, akkor a hegybíró az ültetvényt használatra meghirdeti. A felszólítás és a meghirdetés közé most új szabály került be: a hegybíró köteles a növénytermesztési hatóságnál kezdeményezni az adott ültetvény növény-egészségügyi szemléjét. Ha a hatóság azt állapítja meg, hogy az ültetvény kivágása növény-egészségügyi okok miatt indokolt, akkor felszólítja a használóját, hogy ezt 45 napon belül hajtsa végre. Ha a hatóság nem állapít meg ilyen kockázatot, akkor a művelés elmulasztása miatt hektáronként 200 ezer forint bírságot szab ki.
Ugyancsak augusztus első napjától hatályos a bortörvény kiegészítő szabálya, amely szerint a hegyközségi tanács legfeljebb öt évre eltilthatja az eredetmegjelölés vagy földrajzi jelzés használatától azt a hegyközségi tagot, aki oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel rendelkező borászati terméket hamisít, vagy hamis termékjelölést alkalmaz.
Holnap lép életbe egy másik, az ágazat életét szintén meghatározó földművelésügyi miniszteri rendelet, amely szerint a nemzeti jogtartalékból hektáronként 50–150 ezer forintért vásárolható szőlő-újratelepítési jog. Jövő év elejétől ugyanis gyökeresen átalakulnak az EU-ban a szőlőtelepítési szabályok. A szőlőtelepítési és a kivágás utáni újratelepítési engedélyeket tagállami szinten adják majd ki; a tagállamok szőlőterületei évi egy százalékkal nőhetnek, és a telepítéseket korlátozni lehet.
Az EU korábbi szabályozásának egyik fontos eleme volt a termelési potenciál, azaz a szőlővel beültetett terület és a telepítési jogok korlátozása. A fel nem használt telepítési jogok a nemzeti jogtartalékba kerülnek, a magyarországiban jelenleg mintegy 11 ezer hektárnyi található, ez a szőlőültetvények mintegy egyötödét teszi ki. A szakminiszter most az árat az újratelepítési jog nagyságához kötötte: ha az nem haladja meg a fél hektárt, akkor az egy hektárra vetített ár 50 ezer forint, fél és másfél hektár között 70 ezer, míg az ennél nagyobb terület jogáért már 150 ezer forintot kell fizetni hektáronként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.