BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Borúlátó a valutaalap az orosz gazdasággal kapcsolatban

A Moszkvával szemben elfogadott gazdasági szankciók az ország GDP-jét akár 9 százalékkal is visszavethetik középtávon, de az azonnali hatás is a nemzeti össztermék 1-1,5 százalékát teszi ki – írta az orosz gazdaságról szóló legújabb jelentésében a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF tanulmányában kiemelte: a nyugati pénzpiacokhoz és a fejlett technológiákhoz való hozzáférést is ellehetetlenítik az ukrajnai konfliktus miatt egy évvel ezelőtt elfogadott a szankciók. Ezeken túl az alacsony olajárak is komoly nyomást gyakoroltak az orosz devizára.

Az IMF mindezek fényében erre az évre a korábbi prognózishoz hasonlóan 3,4 százalékos visszaesést jósol, jövőre pedig mindössze 0,2 százalékos bővülést. A következő évekre is csupán 1,5 százalék körüli növekedést prognosztizál a jelentés, ami jócskán elmarad a válság előtti 7 százalékos szinttől, de még a tavalyi, 0,6 százalékos bővüléstől is. Mindezért persze nem csupán a szankciók felelősek a valutaalap szerint, hanem a reformok lassúsága, a tőke elmaradása és a népességfogyás is. A kormány ennél optimistább: erre az évre 3 százalékos recessziót jósol a moszkvai vezetés, jövőre pedig 2 százalékos növekedést remélnek – jegyzi meg a The Wall Street Journal.

A rubelre nehezedő nyomás az inflációs kilátásokat is rontja: az IMF szerint az év végére 12 százalékra lassulhat a júniusban még éves alapon 15,3 százalékos pénzromlás mértéke, 2016 végén pedig 8 százalékos lehet. Ez is valamivel pesszimistább az orosz jegybank várakozásánál: a testület már a jövő év közepére 7 százalékos inflációt prognosztizál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.