BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel a görög hitel, vagy mégsem?

Pár apró részletet kell már csak tisztázni, és megvan a görög hitelmegállapodás – közölte az athéni kormány. Az Európai Bizottság már óvatosabb: Brüsszelben kiemelik, egyelőre technikai szintű az egyezség, amelyet még a tagországoknak is jóvá kellene hagynia.

Egy-két részlet híján teljes a megegyezés a harmadik görög mentőcsomag feltételeiről – jelentette be Efklídisz Cakalótosz görög pénzügyminiszter kedden reggel. A várhatóan 86 milliárd eurós hitellel kapcsolatos tárgyaláson a felek újabb maratoni ülésen vannak túl: a kéthetes athéni egyeztetés utolsó köre 23 óráig tartott. Amire jutottak, egyfelől egy átfogó reformcsomag, amelynek főbb irányvonalait már a július 13-án aláírt megállapodás lefektette, és a görög parlament két menetben már meg is szavazta.

Így is maradt azonban több mint harminc pont, ezeket a hároméves hitelprogram előtt vagy közben kell teljesítenie a görög kormánynak, egyes esetekben a parlament megerősítésével. Ezek között az egyik legfontosabb, egyben legvitatottabb az 50 milliárd eurós privatizációs alap felállítása, illetve a már az előző hitelprogramok részeként elfogadott pritizációs program vérehajtása. Fontos eleme a hajózási cégeknek vagy a szigeteken kínált adókedvezmények kivezetése, a generikus gyógyszerek árának csökkentése, a jóléti rendszer felülvizsgálata, az adóbeszedés hatékonyságának növelése, a nyugdíjreform, különösen a korai nyugdíjazás feltételeinek megszigorítása, az energiapiac vagy a szabályozott szakmák liberalizálása.

A tárgyalófelek ugyanakkor a kiszivárgott hírek szerint meghatározták azt is, a görög büdzsének milyen eredményt kell produkálnia ebben az évben. Itt láthatóan engedtek a görög kormánynak és a gazdasági realitásoknak: amíg korábban 1 százalékos GDP-arányos többletet vártak el a hitelezők, a 2015-ös büdzsében pedig egyenesen 3 százalék szerepel, az előírás 0,5 százalékos deficitté változott. Ez összefüggésben van azzal, hogy az enyhe növekedés helyett erre az évre 2,1–2,3 százalékos visszaesést prognosztizálnak, elsősorban a tőkekorlátozásokkal és a politikai bizonytalanságokkal magyarázható teljesítménycsökkenés miatt. Jövőre az elsődleges egyenlegnek 0,5 százalékos pluszt kell mutatnia, 2017-ben pedig 1,75 százalékot.

Azt egyelőre nem tudni, melyik az az egy-két pont, amelyekről még folyik a vita, az előzetes hírek arról sem szóltak, az adósságátütemezés része volt-e a tárgyalásoknak. A Nemzetközi Valutaalap korábban világossá tette, enélkül nem vesz részt a programban, a mostani egyeztetésnek mégis részesei – erősítette meg az Európai Bizottság déli sajtótájékoztatóján Annika Breidthardt. A szóvivő ugyanakkor arról is beszélt, hogy reggel nem politikai, hanem technikai szintű megállapodás született – ez egyfelől arra utal, hogy a tárgyalófelek nem a legmagasabb szintet képviselték, másfelől pedig azt, hogy a politikai megállapodáshoz szükség van a tagállamok beleegyezésére is. Az első egyeztetés ezzel kapcsolatban az euróövezeti pénzügyminiszteri munkacsoportok konferenciahívása lesz, a dokumentumot ezt követően a pénzügyminiszterek véleményezhetik pénteken várható ülésükön.

Ezzel párhuzamosan, csütörtökön már a görög parlament is szavazhat a dokumentumról, majd utána kerülhet a nemzeti parlamentek elé jóváhagyásra. Erre mindössze néhány nap marad, mivel a görögöknek augusztus 20-án már egy 3,2 milliárd eurós törlesztést kell fizetniük az Európai Központi Bank felé, és a tervek szerint ezt már a kölcsönből állnák. A rövid határidő miatt felmerülhet egy újabb áthidaló kölcsön is, a bizottság azonban az ezzel kapcsolatos kérdést nem kommentálta. A görögök hírek szerint a mentőhitelből 25 milliárd eurót kérnek az első részletben, a törlesztésen túl ebből kellene visszafizetni a júliusban biztosított, 7,2 milliárdos áthidaló kölcsönt, tízmilliárd eurót pedig a bankok újratőkésítésére szánnának.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.