BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A fogyasztása húzta az uniós gazdaságokat

GYORSULÁS Első becsléséhez képest kicsit javította az eurózóna növekedési adatát az Eurostat, amely kedden tette közzé második jelentését az április–júniusi időszakról. A valutaövezeti gazdaságok a második negyedévben 0,4 százalékkal bővültek, szemben az előzetesen közölt 0,3 százalékkal. Az unió egész térsége szintén ilyen iramot diktált, ez megegyezik az augusztus közepén közzétett adattal. Az előző év azonos periódusához képest az eurózóna 1,5, az EU 1,9 százalékkal bővült.

A növekedést a fogyasztás serkentette, 0,5 százalékkal élénkült, miközben ugyanilyen arányban estek vissza a beruházások, amelyek az év első három hónapjában még biztatónak látszó 1,4 százalékkal lódultak meg, de ezek szerint csak átmenetileg. Az export 1,6 százalékkal ugrott meg. A leggyengébb teljesítményt Franciaország nyújtotta, amely egyáltalán nem tudott értékben hozzáadni a bruttó hazai termék (GDP) bővüléséhez.

Elemzők viszonylag kiegyensúlyozottnak és reménykeltőnek ítélték a friss számokat. Ám árnyaltabb képet kapunk, ha a folyamatokat nemzetközi keretbe helyezzük. A második negyedévben az amerikai gazdaság 0,9, éves alapon 2,7 százalékkal gyarapodott. Ez nagyjából duplája az eurózóna tempójának.

Az Eurostat a huszonnyolc uniós tagállamból huszonhat adatait tette közzé, s a negyedéves ütemet tekintve Magyarország a tizennegyedik helyet foglalja el a 0,5 százalékos ütemével. A szűkebb visegrádi térség másik három országa megelőzi Magyarországot. Csehország 1,0, Lengyelország 0,9, Szlovákia 0,8 százalékot ért el. Hazánk az éves növekedési ütemek összehasonlításában is a negyedik a régióban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.