Dől az uniós forrás, de még sokkal tartozik Brüsszel
Novemberben eddig közel 300 milliárd forintnyi bevétel érkezett a költségvetésbe az Európai Uniótól – árulta el Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára egy háttérbeszélgetésen. A felfüggesztett projektek utalása már októberben megkezdődött, így a múlt hónapban 140 milliárdos többlettel zárt a büdzsé. Banai elárulta, hogy az uniós fejlesztésekhez kapcsolódó kiadások 270 milliárd forinttal haladják meg idén a tavalyit október végéig, miközben a bevételek 300 milliárddal alacsonyabbak. (Ez csak a pénzforgalmi egyenleget és az államadósságot befolyásolja.)
Az első tíz hónap egyenlege az októberi többlettel is 816 milliárdos deficit, ami az éves előirányzat 91,5 százaléka. Az előző hónapokban még a terv felett volt a hiány, a kedvező folyamatok alapján azonban arra lehet számítani, hogy jól alakul az éves deficit. „Lefelé mutató kockázatokat látok” – válaszolta Banai arra a kérdésünkre, hogy reálisnak tartja-e azokat az elemzői véleményeket, amelyek szerint 1,5-2 százalék között lehet az idei hiány a tervezett 2,4 helyett. Szavai azt jelezhetik, hogy az NGM-et sem lepné meg, ha a tervezettnél alacsonyabb lenne a hiány.
Utóbbit a hitelminősítők is kedvezőnek tartják, a felminősítés várható időpontjára vonatkozó kérdésünk kapcsán Banai óvatosan optimistán nyilatkozott. Szerinte a hitelminősítők már elhiszik, hogy az ország képes fenntartani az alacsony hiányt, csökken az államadósság, és a gazdaság gyorsabban nő, mint az EU-átlag, vagyis a reálkonvergencia tartós marad. „A hitelminősítők is elkezdték hasonlóan látni a helyzetet, mint a magyar kormány” – mondta Banai, de azt is kiemelte, hogy lassú folyamat, amíg egy ország visszanyeri a befektetési ajánlást.
A hitelminősítők fontosnak tartják a bankadó csökkentését is. Ez szerintük javíthatja a kiszámíthatóságot és a gazdasági növekedést. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azonban a napokban arról beszélt, hogy a bankadó csökkentésének egy-két elemével problémája van az Európai Bizottságnak. Banai lapunk kérdésére hangsúlyozta: be kívánják tartani az EBRD-vel és az Erstével kötött megállapodást.
Eurómilliárdok hiányoznak
Még 2 milliárd eurót, vagyis a GDP 2 százalékát nem utalta el Brüsszel Magyarország számára – emelte ki Banai Péter. Ezt jelentős tehernek nevezte az államtitkár, amit a költségvetésnek kell kigazdálkodnia vagy állampapírokat kell kibocsátani, ami ráadásul az államadósságot is növeli. „Az adósságcsökkentés az EU-pénzek költségvetésbe való befolyásától függ” – mondta Banai, aki szerint ezért csak kismértékben, 76,2 százalékról 76,1-re mérséklődhet az adósság az idei év végére.