BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyorsan fogy a magyar népesség

Az Európai Unió teljes népessége 3 százalékkal nőtt 2004–2014 között, Magyarországon azonban 2,4 százalékkal csökkent a népesség, tavaly már csak 9,9 millióan éltek hazánkban. A javuló uniós trend mögött leginkább a nyugat-európai országok lakosságszámának gyarapodása áll. „A növekedés nagyobbrészt migrációs nyereségből, kisebbrészt természetes szaporodásból adódott” – állapította meg a Központi Statisztikai Hivatal. A nyugati országok többsége a következő években is pozitív vándorlási egyenleggel számolhat, hiszen a menekültáradatra a legtöbb tagállam vezetése befogadóan válaszolt. Magyarország azonban, néhány kelet-európai tagállammal együtt, senkit se fogadna be.

Magyarország népességfogyását erősítheti, hogy minden korábbinál többen vándorolnak el, főleg az Egyesült Királyságba és Németországba. A szigetország az elmúlt tíz évben a legnagyobb nyertesek között van, Németországban viszont érdemben csökkent a lakosok száma. Az EU-ban csak Bulgária, Románia, Észtország, Lettország és Litvánia népessége fogyott jobban, mint Magyarországé. Az idei év ráadásul különösen kedvezőtlen. Az első tíz hónapban Magyarországon 110 ezren haltak meg, az egész évben több mint 130 ezer halálozásra lehet számítani, ami évtizedek óta a legrosszabb adat lesz. Ez azonban a KSH szerint a súlyos influenzajárvány és a nyári hőség következménye. Október végéig 76 500 gyermek született Magyarországon, 0,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ha a trend fennmarad, akkor a természetes fogyás meghaladhatja a 35 ezret, vagyis ennyivel csökken idén a lélekszám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.