BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A vártnál rosszabbul teljesítette az amerikai gazdaság

A negyedik negyedévben 0,7 százalékkal nőtt az amerikai hazai össztermék (GDP) éves szinten, kisebb mértékben a szakértők által várt 0,8 százaléknál.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis (BEA) pénteken első becslésként azt közölte, hogy a negyedik negyedévi gazdasági növekedés jócskán lelassult a harmadik negyedévi 2 százalékos, és a második negyedévi 3,9 százalékos bővüléshez képest részben az erős dollár miatt, ami visszavetette az exportot. A gazdasági növekedés lelassulásáért a kőolaj árcsökkenése is ludas, mivel jelentősen mérséklődtek a beruházások az energiaiparban, a szokásosnál enyhébb időjárás miatt pedig csökkent a közüzemi szolgáltatások iránti kereslet.

A lakossági fogyasztás, amely az amerikai gazdasági aktivitás több mint kétharmadáért felelős, 2,2 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó három hónapban, ami lassulás a harmadik negyedévi 3 százalékkal összevetve. A lakossági fogyasztás tavaly összességében 3,1 százalékkal nőtt, a folyó évtizedben eddig a legnagyobb mértékben. Az amerikai GDP tavaly 2,4 százalékkal bővült, ugyanúgy, mint 2014-ben. A negyedik negyedéves GDP-növekedés pontosabb adatokon alapuló második becslését a BEA február végén hozza nyilvánosságra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.