BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az innováció tehet minket versenyképessé

Az innováció az, ami Magyarországot versenyképessé teszi – mondta Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója a Világgazdaság konferenciáján. Ezt támogatja a kereskedőház InnoTrade nevű programja, amelynek keretében konkrét megjelenési, kiállítási lehetőséget biztosítanak a nemzetközi piacra lépést tervező hazai startupoknak. A program célja, hogy elősegítse a hazai innovatív vállalkozások külpiacra lépését.

Ducsai-Oláh Zsanett azt mondta, számtalan ilyen innovatív projekttel találkozott az elmúlt években, közülük sok egyetemekről indul. Úgy látja, a startupok elsősorban a termékfejlesztésre fordítják energiáikat, ezért nincs idejük megismertetni produktumukat a világgal – ez utóbbiban segít a program. „Olyan stabil szereplővé válunk, amely folyamatosan támogatja a projektgazdákat, cégeket” – emelte ki, és hangsúlyozta, hogy minden szereplővel, az inkubátorokkal és tőketársaságokkal együttműködnek, nem pedig versenytársak.

A kereskedőház InnoTrade projektjének célcsoportjába azok a vállalkozások tartoznak, amelyek már konkrét termékkel, prototípussal rendelkeznek. A vezérigazgató kiemelte: 45 nappal az esemény előtt be kell futniuk a jelentkezésnek, hogy a szakmai zsűrinek legyen ideje kiválasztani azokat, akiket végül támogatnak s kivisznek a nemzetközi konferenciára. A zsűri döntésében fontos szerepet játszik, hogy legyen létjogosultsága a terméknek, meg kell mutatni, miben különbözik az innováció másoktól, és a motivációt, a felkészültséget is megvizsgálja a zsűri.

A világ három legfontosabb eseményére vitt el 11 céget a kereskedőház az InnoTrade keretében, egyes vállalatok több tízezer dolláros megrendeléseket szereztek. Idén 15 eseményre szeretnének kivinni cégeket, a többi közt New Yorkba és Bostonba. Olyan konferenciákra juttattak már ki vállalatokat, mint a CES és a CeBIT.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.