BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Messze van még a nullás költségvetés

Három év alatt a legszigorúbb szabályok szerint is teljesen eltűnik a költségvetési hiány – ígérte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki a Világgazdaság kérdésére pénteki sajtótájékoztatóján azt is kiemelte, hogy elhalasztott beruházásokat, bérintézkedéseket és adócsökkentéseket szeretnének megvalósítani a következő időszakban, amit össze kell egyeztetni a nullás költségvetés céljával. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi kormányzati ciklusban közel sem biztos, hogy megvalósul a nullás költségvetés, hiszen 2019-ben már túl leszünk egy parlamenti választáson.

Az év elején többször felmerül, hogy akár már jövőre is eltüntetné a deficitet a kabinet, mostanra azonban egyre biztosabbá válik: erre még éveket kell várni. Pedig erre nagy szükség lenne ahhoz, hogy teljesüljön Orbán Viktor miniszterelnök vágya, aki korábban azt mondta, azt szeretné, hogy ha ma 100 forint adósságunk van, akkor holnap csak 98 legyen. Ez egyelőre nem valósult meg: a 2014-es 24 500 milliárd forintról 25 400 milliárdra nőtt az államadósság 2015 végére, a GDP-arányában ez mégis csökkentést jelent. A 2014-es 76,2 százalékos GDP-arányos államadósság a KSH szerint 75,3-ra mérséklődött a tervezett 76,1 helyett.

Nemcsak az adósságcsökkentés volt nagyobb a vártnál, de a gazdasági tárca jól vizsgázott a költségvetés fő számai alapján. Egy év alatt 130 milliárd forintos lyukat tüntettek el, így a GDP 1,9 százalékára süllyedt a deficit tavaly. Ez 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mint a 2014-es, és kedvezőbb a 2,4 százalékos tervnél is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.