Nem plafon a célszám

Történelminek is nevezhető találkozót szervezett a jövő vezetőit felkészítő New York-i International House, amikor összehozta a Federal Reserve (Fed) jelenlegi elnökét és három elődjét egy vitára, nemigen volt még példa az aktuális és a még életben levő volt Fed-elnökök ilyen találkozójára. A közönség inkább baráti beszélgetésnek lehetett részese múlt péntekre virradóra, ahogy Janet Yellen mai elnök, közvetlen elődje, Ben Bernanke professzor, a kilencvenéves Alan Greenspan és a nyolcvankilenc éves Paul Volcker a monetáris politika nehézségeit és szépségeit boncolgatta, ráadásul sok humorral. A teremben folyó diskurzusba videokapcsolaton át folyt bele washingtoni irodájából Greenspan, aki 1987 és 2006 között irányította a Fed munkáját, többek között a dotcombuborék felfújódását és kipukkanását, az orosz pénzügyi válságot és az LTCM fedezeti alap borzalmas bukását követhette végig és kényszerült kezelni. Greenspannek azzal is szembesülnie kellett – mesélte –, hogy például a külső veszélyek várható beszivárgása miatt akkor is csökkent a kamat, ha a gazdaság éppen száguldott, és nem lett volna szüksége ilyen élénkítésre. Elődje, Paul Volcker, aki 1979-től állt a Fed élén, azzal szerzett nevet magának, hogy a drámaian magas inflációt törte le – majd a 2008-as válság során a bankszabályozás átalakításán dolgozó bizottságot vezette –, ma viszont a drámaian alacsony infláció a fő probléma.

A nézők nagy derültségére Green­spant emlékeztették rá, hogy egyszer egy szenátusi meghallgatáson a világos okfejtését megköszönő törvényhozónak azt válaszolta: ha „világosan beszéltem, hibát követtem el”. A vitavezető azt kérdezte, vajon szándékosan fogalmazott-e mindig rébuszokban, és ha igen, mi cél vezette. A korelnöki szerepet is betöltő Greenspan ezt most így oldotta fel: a monetáris politika nem más, mint előrejelzés, ám előrejelzési képességünk korlátozott. Mind a négyen elismerték ugyanakkor, hogy a jegybanki kommunikáció rendkívüli kihívást jelent, mert valójában minden az adatoktól függ.

Elutasították azokat a nézeteket, hogy a jegybank az alacsony kamattal buborékot fújna fel, Yellen pedig leszögezte, a decemberi kamatemelés jó döntés volt, nem pedig hiba, ahogy egyes bíráló közgazdászok gondolják.

A mai helyzetről Janet Yellen azt mondta: a munkaerő-piaci helyzet nagyot javult, már közelítik a teljes foglalkoztatás állapotát, de azért akad még kihasználatlan kapacitás. A 2 százalékos inflációs cél pedig az, ami, vagyis cél és nem plafon. Egyebekben Yellen megismételte: fokozatosan emelkedhetnek a kamatok, ahogy a gazdaság javul. A kapkodás megakaszthatná a fellendülést. Ha sokáig várnak a szigorítással, akkor túlfűthetik ugyan a gazdaságot, de kamatemeléssel ez kezelhető. A legutóbbi válságidőszakban a Fed élén álló Ben Bernanke ehhez annyit tett hozzá, hogy a monetáris politikának szüksége van a többi ág segítségére, például a fiskális politika élénkítőeszközeire. Bernankét arról is faggatták, mi lesz a Fed mérlegével, amely elnöksége alatt 900 milliárdról 4000 milliárd dollárra kúszott fel, és miként állhat helyre a rend, mire rámutatott volt helyettesére, Janet Yellenre: ez bizony már az ő dolga. De aztán elmagyarázta: a mennyiségi lazítás segített kikecmeregni a válságból, a jegybanki beavatkozás egyáltalán nem okozott vágtató inflációt, nem fűtötte túl a gazdaságot, nem vált valóra egyetlen katasztrofális jövendölés sem. Ha a megvásárolt értékpapírok lejárnak, akkor szépen kifutnak a mérlegből.

Egyetértettek abban is, hogy a Fednek figyelembe kell vennie a globális gazdaság állapotát, és számításba kell vennie, mit okoz a világban mondjuk egy kamatemeléssel. Janet Yellen – aki az utóbbi időben többször is hivatkozott már nyíltan arra, milyen fontos problémaként esik latba például Kína – ezt azért azzal egészítette ki, hogy ha az USA gazdasága jól működik, az általában a világgazdaságnak is sokat segít.