BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Napokon belül eldől, maradunk-e a bóvliban

Pénteken dől el, miként értékeli a Fitch az alacsony növekedés és a költségvetési lazítás párosát, vagyis ezek ellenére is megkapja a befektetésre ajánlott kategóriát a hitelminősítőtől az ország.

Kevés fontos makrogazdasági adat lát napvilágot ezen a héten. Kedden az USA inflációs adataira lesz érdemes figyelni, Módos Dániel, az OTP Bank elemzője szerint a maginfláció már 2 százalék felett jár, és emelkedhetett is áprilisban, ami azt mutatja, hogy az inflációs nyomás erősödik a tengerentúlon. Az elemző úgy véli, áprilisban is emelkedhetett az infláció, amely azonban még így is jelentősen el fog maradni a Fed által kívánatosnak tartott 2 százalékos szinttől, ugyanakkor az év második felében már elérheti. Módos szerint az amerikai gazdaság lassulásának jeleit látva kérdéses, hogy júniusban lesz-e kamatemelés, amit erősít az is, hogy a Fed a világgazdasági környezet bizonytalanságára hivatkozva többször is elhalasztotta a lépést. Márpedig június 23-án szavaznak a Brexitről. Ezen túl, az elemző szerint, az inflációs dinamika várható gyorsulása ellenére a Fed a lehető legkevésbé kívánja befolyásolni az amerikai elnökválasztás alakulását, ezért csak azt követően, decemberben kerülhet sor kamatemelésre.

Csütörtökön közli a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatokat az államháztartás központi alrendszerének 2016. április végi helyzetéről. Az előzetes számok szerint a negyedik hónap végén a deficit 145 milliárd forint volt, és a várakozások szerint a részletes adatok megerősítik majd, hogy a kiemelkedően kedvező egyenleg mögött – ahogyan az első negyedévben, úgy áprilisban is – részben az uniós forrásfelhasználás alacsony szintje, részben pedig a megnövekedett társasági adóbevétel áll.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken teszi közzé a keresetek január–márciusi alakulásáról szóló statisztikát. Februárban a bruttó átlagkereset 5,9, a személyi jövedelemadó mértékének 1 százalékpontos csökkenése következtében a nettó 7,5 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a bruttó keresetek 6,6, a nettó 8,2 százalékkal nőttek. Az idén újra erős, 5 százalékot meghaladó nettó bérnövekedésre számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, akik szerint a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.

Pénteken teszi közzé a Fitch Ratings Magyarország hitelminősítéséről szóló döntését is. A Fitch egy szinttel a befektetésre ajánlott kategória alatt tartja nyilván az ország adósságát, tavaly május óta pozitív kilátással. Az OTP Bank elemzője, Kondora Szilárd  szerint van esély a felminősítésre, mivel a Fitch korábbi elemzése szerint átlagosan egy évvel a kilátásjavítás után történik meg a felminősítés. Az elemző úgy véli: egy felminősítés esetleges piaci hatásait nehéz lenne előre megítélni. Az intézményi korlátokkal szembesülő befektetők vásárolhatnak egy ilyen lépést követően, míg a korábban érkező kötvénypiaci befektetők nyereségük realizálására használhatják fel az alkalmat. Ám az elemző szerint a vártnál lényegesen gyengébb első negyedéves GDP-adat és az érezhetően expanzívabb irányba változó költségvetési politika mellett csökkent az esélye a felminősítésnek – még akkor is, ha a már bejelentett, nagy léptékű intézkedések mellett is visszafogott maradhat az államháztartás hiánya.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.