Az Egyesült Királyság 2019 első negyedévének végére elhagyhatja az Európai Uniót, ha minden úgy alakul, ahogy azt Theresa May jelezte a BBC-ben. A The Andrew Marr Show című vasárnap reggeli politikai műsorban ugyanis a brit kormányfő közölte: a következő év március vége előtt elindítják a kilépési procedúrát. A miniszterelnök ezt a megjelenését a konzervatív párt tegnap kezdődött birminghami kongresszusa elé időzítette, miután egyre több kritika érte már pártbeli társai részéről is a válóper beadásának késlekedése miatt. A lisszaboni szerződés 50. cikkelyének értelmében az Európai Unióból távozó országnak szándéka hivatalos bejelentésétől kezdve két éve van még az EU-n belül, ezalatt kell letárgyalnia az uniós illetékesekkel a folyamat részleteit, illetve lehetőség szerint a jövőbeli kapcsolatokat is, A bejelentést az állam- és kormányfők alkotta Európai Tanáccsal kell közölni – ez jövőre először március 9–10-én ülésezik menetrend szerint –, a határidő pedig elvben meghosszabbítható, de csak a bennmaradó tagországok egyhangú jóváhagyásával. (A tárgyalások elhúzása ellen szólhat, hogy az Egyesült Királyságban legkésőbb 2020-ban lesz a következő parlamenti választás.)
Most, hogy már ismert az időzítés, remélhetőleg el tudunk végezni némi előkészítő tevékenységet – mondta Theresa May a BBC műsorában –, így a tényleges kezdet után már simábban mehetnek az egyeztetések. A David Cameron kormányában belügyminiszteri posztot betöltő, korábban az Egyesült Királyság bennmaradását támogató miniszterelnök júliusi hivatalba lépésekor világossá tette, hogy a Brexit kérdését lezártnak tekinti, de azt is értésre adta, hogy idén nem fogják elindítani a kétéves folyamatot. A júniusi népszavazás utáni piaci felfordulás láttán sokan arra számítottak, hogy 2017 elején már meglesz a hivatalos bejelentés – éppen azért, hogy ne tartson túl sokáig a bizonytalanság –, a nyár végi gazdasági mutatók azonban egyelőre azt tükrözik, hogy a brit gazdaság megúszhatja a recessziót, még ha a lefékeződést nem is. A továbbiak nyilván nagyban függenek attól, hogy milyen feltételeket tudnak kialkudni: egyelőre ott látszik a legnagyobb ellentét, hogy a britek továbbra is hozzá akarnak férni az egységes uniós piachoz, az EU-országok viszont ezt csak akkor adnák meg, ha a britek továbbra is lehetővé teszik a személyek, azaz a szigetországi uniós munkavállalók szabad mozgását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.