BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fűtené a gazdaságot Yellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Feladta a leckét a piacoknak és az elemzőknek Janet Yellen, az amerikai jegybank (Fed) elnöke pénteken, amikor bostoni beszédében a nagy recesszió tanulságait taglalta, de nem tért ki a monetáris politika időszerű kérdéseire. Az előadás lényege abban összegezhető, hogy a gazdaság átmeneti túlfűtése orvosolhatná a növekedési problémákat, vagyis nyilván érdemes még laza kamatpolitikát követni. Ez persze nem mond ellent annak a vitának, hogy emeljék-e idén, vélhetően a decemberi ülésen az irányadó kamatot, ahogy erről már a szeptemberi ülésen is szó volt a javuló adatok fényében.

A konferencia témájául a pénzügyi válság óta tapasztalható lassú növekedést választották. A vendéglátó, Eric Rosengren, a bostoni tartalékbank elnöke lényegében megismételte mindazt, amit a nyílt piaci bizottság szeptemberi ülésén elmondott: ha sokáig várnak még a kamatemeléssel, miközben a munkaerőpiaci helyzet egyre jobb, és az infláció üteme is gyorsul, később erőteljes beavatkozásra lehet szükség a felpörgő pénzromlás megfékezésére. Más szakértők azzal érveltek, hogy a válság előtt már kibontakozó demográfiai változások miatt szerény mértékű a gazdasági növekedés üteme.

A legnagyobb figyelem Janet Yellen felszólalását kísérte, mert a befektetők rövid távú eligazításban reménykedtek. Ám a jegybankelnök inkább azokat a kérdéseket feszegette, amelyeket a nagy recesszió hozott a felszínre, de amelyekre egyelőre nincs egyértelmű válasz. Elsősorban azon töprengett Yellen, vajon az összkereslet változása tartós hatást gyakorolhat-e az összkínálatra. A tankönyvi válasz az, hogy nem. Például Robert Solow azon tétele miatt, hogy a kínálat a gazdaság teljesítőképességétől függ, a kereslet ingadozása pedig csak átmeneti zavarokat okozhat. Ám az Egyesült Államok kibocsátási képessége 7 százalékkal kisebb, mint a válság előtt az előrevetített pálya íve miatt feltételezni lehetett, s ennek oka, hogy a nagy recesszió a normál visszaeséseknél erőteljesebben csökkentette a munkaerő kínálatát, s az elégtelen tőkefelhalmozás miatt lelassult a termelékenység növekedési üteme is. Erre a jelenségre nem adnak megfelelő magyarázatot a demográfiai változások. Ezért érdemes az aggregált keresletet élénkíteni, fűteni a gazdaságot, s kiváltani olyan hatásokat, amelyek ösztönzik a beruházásokat és a kutatás-fejlesztést.

Számos további összefüggést említett Yellen, felszólítva a kutatókat, hogy mélyebben elemezzék például a munkaerőpiac és az infláció kapcsolatát, mert úgy látszik, hogy az alacsonyra süllyedt munkanélküliségi ráta nem serkenti az áremelkedést olyan erővel, mint korábban. Érdemes volna jobban megérteni a pénzügyi szektor és a tágabb gazdaság kölcsönhatását a jövőbeli súlyos válságok elkerülése érdekében. S az inflációs várakozások szerepét sem értjük tökéletesen. E kérdések megválaszolása nagyban hozzájárulna ahhoz – mondta Yellen –, hogy a Fed előmozdítsa a gazdaság egészséges fejlődését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.