Megduplázódott az inflációs ráta az eurózónában az Eurostat előzetes becslése szerint: szeptemberben 0,4 százalék lehetett az év/éves adat az augusztusi 0,2 százalék után. Ez 2014 októbere óta a legmagasabb szint, de így is messze elmarad az Európai Központi Bank (EKB) „valamivel 2 százalék alatti” célszámától, és alapvetően annak köszönhető, hogy kezd gyengülni az olajárak nyomása. Az energiaárak már csak 3 százalékkal voltak lejjebb az egy évvel korábbinál (szemben az augusztusi 5,6 százalékos mínusszal). A jelenlegi olajpiaci fejlemények – ideértve az OPEC beígért kitermeléscsökkentési megállapodását – azt vetítik előre, hogy az év hátralevő részében, illetve 2017 elején az energiaárak már nem nyomják le annyira az inflációt, mint korábban. Arra viszont még nem lehet számítani, hogy a belső fogyasztás erősödése majd érdemben felpörgeti az árakat: erre utal az is, hogy az energiaárak nélkül számolt infláció üteme 0,9-ről 0,8 százalékra lassult, és igazából továbbra is csak a szolgáltatások drágultak, miközben az élelmiszerek ára a korábbinál jóval kevésbé emelkedett (az augusztusi 1,3 helyett 0,7 százalékkal). A fogyasztás beindulása ellen hat, hogy a munkanélküliségi ráta augusztusban megmaradt a júliusi 10,1 százaléknál – ez ugyan ötéves mélypont, ám az nem jó jel, hogy az állástalanok száma nyolcezerrel bővült. A 28 tagú EU-ban jobb a helyzet, bár a 8,6 százalékos ráta itt sem változott július óta – ez 2009 márciusa óta a legalacsonyabb szint –, az állástalanok száma viszont 40 ezerrel csökkent.
Az USA-ban augusztusban nem változtak a személyi kiadások az előző hónaphoz képest, a személyi jövedelmek pedig csak 0,2 százalékkal nőttek; mindkét adat gyengébb az előző hónapokénál, de elemzők szerint alapvetően a nyári időszak átmeneti jelenségéről van szó. (A kiadások mutatóját az ilyenkor hagyományosan gyengébb autóvásárlások húzták vissza.) A jövedelem fő tényezőjének számító bérek csak 0,1 százalékkal emelkedtek az előző két hónap 0,5-0,5 százalékos plusza után, ami egyelőre nem támasztja alá a Fed újból feltámadó inflációs aggályait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.