Az a pénz sem elég a Videoton-stadionra, amit az állam ad
Összesen 16 milliárd forintból épülhet meg Székesfehérváron a Videoton új stadionja - írta meg a Magyar Narancs. A pályázaton egyetlen jelentkező volt, a Strabag három leánycégéből álló Sóstó Konzorcium.
A lap úgy tudja: egyelőre csak 12,8 milliárd forint áll rendelkezésre, a többi 3 milliárdot most az önkormányzat biztosította, de szeretnék, ha az állam később kipótolná a most még hiányzó összeget. Erre viszont még nincs írásos garanciájuk. A Magyar Narancs úgy értesült, hogy már ez is egy csökkentett ár, állítólag öt egyeztetés kellett, hogy a bruttó 18,5 milliárdos eredeti tervet lefaragják.
Ahhoz, hogy elindulhassanak a munkálatok, a székesfehérvári önkormányzatnak a Puskás Akadémiával is meg kell egyeznie, ugyanis a klubot működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak élő szerződése van a sóstói komplexum egyes részeinek használatára, illetve egy elég nagy területnek a tulajdonosa is. Ez azért alakulhatott így, mert a felcsúti Pancho Aréna elkészültéig Székesfehérváron játszott a Puskás Akadémia. A stadion melletti edzőkomplexum egy részét nem csak használhatták, hanem az a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványé, így azt a város megveszi a Mészáros Lőrinc által vezetett akadémiától. A pénteki ülésen arról döntöttek a fehérvári képviselők, hogy az alapítványnak 450 millió forintot fizet az önkormányzat a felcsútiak tulajdonában lévő edzőpályákért, sportcsarnokért és a karbantartáshoz vásárolt gépekért. Így ezek a megyeszékhely tulajdonába kerülnek, de a használati jogot hivatalosan a Videoton F.C.-t működtető gazdasági társaság kapja meg.


