Az amerikai gazdaságpolitika szükségszerűen nagy befolyást gyakorol a világgazdaság menetére, s ha Donald Trump megválasztott amerikai elnök más pályára állítja a növekedést, az inflációt, a kamatokat és a költségvetési folyamatokat, annak előnyeire és hátrányaira már most érdemes felhívni a figyelmet.
Ezért ragadott tollat, illetve ült le számítógépe billentyűzete elé Maurice Obstfeld, az IMF vezető közgazdásza, aki korábban a Kaliforniai Egyetem professzora volt. Blogja azért is különösen érdekes, mert a valutaalap január közepén frissíti októberi előrejelzését, amelyben a globális növekedést 3,1 és 3,4 százalékosra becsülte 2016-ban és 2017-ben, ám 0,1 százalékkal mérsékelte prognózisát a tavaszi kilátásokhoz képest. S ebben nem mellékes szerepet játszott az, hogy az amerikai gazdaság bővülését 1,6, és 2,2 százalékra vette vissza az említett két esztendőre, áprilisi sejtését 0,8 és 0,3 százalékkal hangolta borúlátóbbá.
Fejtegetését azzal kezdi a tekintélyes közgazdász, hogy 2016 piaci viharai és politikai meglepetései után az amerikai jegybank (Fed) azon döntése, hogy megemelte a kamatot decemberben, mégiscsak azt jelezte: a világ legnagyobb gazdasága fellendülőben van. A Fed nem lepte meg a befektetőket, ám a piacok viselkedése a jegybanki döntés előtt igencsak meghökkentette az elemzőket. A dollár hirtelen megerősödése, a hosszabb kamatok és az inflációs várakozások látványos emelkedése november nyolcadika után más fejleménnyel hozható összefüggésbe. A 2015. decemberi Fed-ülés előtt hasonló mozgásokat nem jegyeztek fel. A piaci reakciót egyértelműen Donald Trump győzelme és a republikánus kormányzás korszakának ígérete váltotta ki. Egyelőre nem tudni, új trendről van-e szó, de valószínűsíthető, hogy a választások serkentette erőeltolódás nagy hatással lesz majd az árakra és általában a gazdasági tevékenységre – mind az Egyesült Államokban, mind globálisan. A feltörekvő térségben a gyengülő valuták javíthatják a versenyképességet, amit persze a sérülékenységek tudatában érdemes értékelni.
A republikánus törvényhozók – emlékeztet rá Obstfeld – régóta sürgetik a személyi és a társasági jövedelmek adójának csökkentését, Trump ehhez még hozzátette a kampányban, hogy többet költene infrastruktúra-fejlesztésre és a hadseregre. Egyelőre a részletek nem ismertek. De az amerikai büdzsé bizonyosan élénkítőbb jellegű lesz az adómérséklések és a nagyobb kiadások valamilyen elegye nyomán. A kereslet növekedése miatt a kibocsátás is bővülni fog, de a foglalkoztatásban már nincsenek kihasználatlan kapacitások, így erőteljesebb inflációs nyomás alakulhat ki. Ezért sugallja most a Fed, hogy ütemesebben emeli majd a kamatot, mint korábban gondolta.
A kamatemelések várható sorozata, a külföldön tartott mintegy 2,5 billió dollárnyi profit hazahozatalának bátorítása az árfolyam felértékelődését vonja maga után. A keresletösztönzés nyomán egyre nagyobb hiány keletkezik az amerikai folyó fizetési mérlegben, vagyis több hitelt igényel majd külföldről az Egyesült Államok, s e pénzzel a szövetségi költségvetés hiányát finanszírozza, attól függően, hogy Trump programja milyen végső formát ölt majd.
A gazdaságot az serkentené, az inflációt pedig az tartaná féken, ha az infrastruktúra-fejlesztés valóban a potenciális növekedés szintjét emelné, az adópolitika pedig a beruházást, a munkaerő-kínálatot élénkítené és a társadalmi befogadást mozdítaná elő.
A fejlett országoknak kedvezhet a gyengébb árfolyam, de az inflációs nyomás következtében feljebb kaptatnak a kamatok, s ez kihívás lehet azon államok számára, amelyek az amerikai keresletbővítés hatásait kevéssé érzik meg. A feltörekvőknek is jól jöhet valutájuk leértékelődése, de a sérülékenyebbek bajba kerülhetnek. A magasabb amerikai kamat elszívhatja a pénzt ebből a térségből, s nehézségekkel nézhetnek szembe, akik dollárban adósodtak el. Ha éles árfolyamváltozásokban és globálisan romló egyensúlyokban ölt testet a Trump-éra, akkor protekcionista intézkedések követhetik egymást, mint történt ez hasonló világgazdasági környezet kialakulásakor a múltban. S minthogy a fejlett gazdaságok szeretnék megtartani a feldolgozóipart, amelynek fejlesztésében már nagy eredményeket értek a feltörekvő államok is, várható – érvel Obstfeld –, hogy előbbi régió igyekezni fog kereskedelmi akadályokat gördíteni az utóbbiak elé.
Ez a fegyver azonban visszafelé sülhet el, miközben az érintettek minden bizonnyal visszavágnak. A fejlett gazdaságok részei a globális termelési láncoknak, így egyértelmű milyen nagy veszélyeket gerjeszthet a protekcionizmus. Egy olyan korszakban – zárja sorait Obstfeld –, amikor a gazdaságpolitikák élesen eltérhetnek egymástól, nagyon fontos lenne, hogy a világgazdaság tényezői ragaszkodjanak a kereskedelmi játékszabályok betartásához.
