BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős bérfejlesztés lesz az állami cégeknél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Több lépésben 30 százalékkal nő az állami tulajdonú cégek dolgozóinak bére 2019-ig – közölte tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette, hogy a kormány a MÁV-nál idén 13, jövőre 12, 2019-ben pedig 5 százalékos béremelést hagyott jóvá, a Magyar Posta munkavállalóinál pedig idén 14, jövőre 12, 2019-ben pedig 6 százalékot. A miniszter elmondta azt is, hogy a nemzeti fejlesztési tárcához tartozó 230 állami cég esetében döntöttek arról is, hogy az a mintegy 100 ezer dolgozó, aki a minimálbérnél kevesebbet keresne, megkapja az új minimálbért és a garantált bérminimumot.

A miniszter beszélt arról is: kárt okoz a gazdaságnak, és növeli az ország importenergia-függőségét, hogy az Európai Bizottság 18 hónapja nem dönt a paksi beruházás esetleges tiltott állami támogatásának ügyében. Hozzátette: több vita is van a Magyarországra szánt források sorsát illetően, emiatt több biztossal találkozik jövő keddi, brüsszeli útján. Mint mondta, Paks 2. ügyén is megpróbál lendíteni, miközben a beruházást újabb támadások érik osztrák és német részről, továbbá az általuk finanszírozott civil- és társadalmi szervezetek részéről is.

Lázár szerint a kormánynak kiemelten, fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági megközelítésből kell foglalkoznia azzal, hogy a multinacionális élelmiszergyártók a nyugat-európainál gyengébb minőségű termékeket árulnak Magyarországon. Kijelentette: megdöbbenve olvasta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jelentését 24-féle azonos termékminta összehasonlításáról, amelyből kiderült, hogy ugyanazok a cégek ugyanazokat a termékeket jobb minőségben árulják Ausztriában, mint a Magyarországon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.