Lassulhatott a GDP éves növekedési üteme 2016 végén, amiben a 2015 végi magas bázis fontos szerepet játszik – állítja Dunai Gábor, az OTP Bank stratégája, aki ugyanakkor megjegyzi, hogy az elemzői előrejelzések nagymértékben szóródnak, így a medián várakozásnak ezúttal kevésbé van értelme. Hasonló helyzetet lát a januári infláció esetében is – azaz a szokásosnál jóval nagyobb a bizonytalanság az elemzők között, hogy mi történhetett. A negyedik negyedévben az ipar hozzájárulása semleges, az építőiparé továbbra is erősen negatív lehetett, ellenben a piaci és az állami szolgáltatások éves bővülése felgyorsulhatott. A mezőgazdaság nélküli versenyszféra esetében Dunai 1,4 százalékos éves növekedést jelez előre, ez gyakorlatilag megegyezik a harmadik negyedéves ütemmel (1,5 százalék).
Idén azonban erőteljesen gyorsuló növekedésre lehet számítani, a GDP-bővülés megközelíti, sőt akár meg is haladhatja a 4 százalékos éves ütemet. Ennek a gyorsuló magánberuházások, a visszapattanó kormányzati beruházások és a továbbra is robusztus, éves átlagban 5 százalék körüli háztartási fogyasztási dinamika az oka.
Ismét nagyot ugorhatott a fogyasztói árindex, elsősorban az üzemanyag-árindexben jelentkező bázishatás miatt, de az alapfolyamatok szintén emelkedő indexet mutatnak. Az év eleji áfacsökkentések ugyanakkor fékezhették az inflációt, amennyiben a kiskereskedők egy az egyben érvényesítették az adókulcs mérséklő hatását az áraikban. Kiemelt fontosságú lesz látni az év eleji újraárazási ütemet: arra lehet számítani, hogy az elmúlt években megszokottnál jóval bátrabban emelnek árat a gazdasági szereplők.
Az előrejelzést jelentős bizonytalanság övezi. Nehéz megjósolni, hogy az áremelések pontosan mikor történnek meg, de az áfacsökkentések begyűrűzésének mértéke és a dohánytermékek ármeghatározásának és jövedékiadó-kulcsának módosítása is befolyásolja majd a fogyasztói árindexet, míg a szokatlanul hideg január egyes feldolgozatlan élelmiszerek ára esetében jelent felfelé mutató kockázatot. Az adóváltozások közül az internetszolgáltatás áfájának csökkentése várhatóan előbb-utóbb teljes mértékben megjelenik majd az árakban, a baromfihús és a tej esetében is érdemi lehet az átgyűrűzés, míg az éttermi szolgáltatásoknál inkább az áremelés elhalasztását, illetve mértékének csökkentését okozhatja az áfamérséklés. A dohánytermékeknél teljesen bizonytalan a hatás, a korábbi, szeptemberi adóemelés decemberben még mindig nem látszódott az árakban, ráadásul idén januártól visszatérnek a húszszálas dobozokra érvényes zárjegyek.Összességében az infláció márciusra elérheti vagy nagyon közel kerülhet a jegybank 3 százalékos céljához, 2017 utolsó hónapjaiban pedig várhatóan 3 százalék fölé gyorsul majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.