Tajgán bukik a Renault
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A Renault üzemi eredménye 38 százalékkal 3,28 milliárd euróra nőtt tavaly, Európa második legnagyobb autógyártója elsősorban hobbiterepjáróinak és a Mégane ferde hátú változatának köszönheti sikerét. A Bloomberg elemzői konszenzusa 3,05 milliárd euróról szólt. A 2016-os árbevétel 51,2 milliárd euró volt, 13 százalékkal magasabb a megelőző évinél. Clotilde Delbos pénzügyi vezérigazgató-helyettes elégedetten nyilatkozott, mint mondta, minden célt elértek, amit kitűztek maguk elé, annak ellenére, hogy a korábban húzóerőnek számító orosz és a brazil piacon visszaestek az eladásaik. A Renault-nál nagyra értékelik, hogy tavaly megnyerték a franciák háziversenyét, s 10,2 százalékosra növelt piaci részesedésükkel a harmadik helyre szorították a 9,9 százaléknál megrekedő Peugeot-Citroen (PSA) csoportot az európai eladási toplistán. Sokáig nem örülhetnek ennek, mivel a piacnövekedés dinamikája az idén az előrejelzések szerint lanyhul, ezért az iráni visszatérésre, az indiai és az afrikai eladások növelésére kell fókuszálniuk, ha tartani akarják pozíciójukat. Sőt inkább erősíteniük kell, hiszen a franciák ambiciózus célokat tűztek ki maguk elé: 2022-re a forgalmukat több mint harmadával, 70 milliárd euróra akarják növelni, miközben üzemi szinten haszonkulcsukat 6,4-ről 7 százalékra javítanák. Az erre vonatkozó tervek kidolgozásával októberre végeznek. A bejelentett eredményeket és a kitűzött célokat 4,1 százalékos árfolyam-emelkedéssel honorálta a piac, ilyen ütemre legutóbb hét hónapja volt példa. Az utóbbi 12 hónapban a Renault árfolyama 18 százalékot erősödött, és minden téren meg van ágyazva a további ralinak, ha azt nézzük, hogy tavaly a Renault- és a Dacia-eladások együttesen 13 százalékkal nőttek, míg az iparági átlag csupán 4,6 százalék volt. A cég közleménye szerint a Kadjar és a Captur hobbiterepjárók és az említett Mégane mellett a Scénic minibusz pörgette fel a forgalmat. Az idén ez a jó sorozat folytatódik, s a feltörekvő piacokon is erősíteni tud a Renault. Azonos árfolyam mellett a globális bevételek és az üzemi nyereség is nőni fog, de hogy milyen mértékben, azt a cég nem árulta el. Egyelőre a többségi tulajdonukban lévő, Ladákat gyártó orosz AvtoVAZ konszolidációja okoz főfájást a cégnek. Tavaly innen 89 millió eurós veszteségforrást jelentettek, miközben a japán Nissannal való szoros szövetség 1,74 milliárd eurónyi profitot hozott a konyhára. A Renault köré épülő cégcsoport tavaly a japán kisautók kibocsátási botrányába belebukó Mitsubishivel bővült, utóbbiban 30 százalékos részesedést szerzett a Nissan. Ha többségi szerephez jutna, akkor minden bizonnyal feljönne a globális eladási lista harmadik helyére a Renault csoport, hiszen a vezető Volkswagent és a Toyotát követő General Motorsnak 1,008 millió autója fogyott tavaly, míg a Renault – a Mitsubishi nélkül – 9,96 milliónál járt.
Még mindig vizsgálják a Renault esetleges érintettségét a dízelbotrányban, noha a cég újfent megerősítette, hogy járművei minden próbát kiállnak, s károsanyag-kibocsátásuk csökkentéséhez nem alkalmaznak a Volkswagenekbe szériatartozékként beszerelt csaló szoftvereket. Erről a francia ügyészség nincs teljesen meggyőződve, de a Renault – bízva az igazában – az esetleges kártérítésekre nem tartalékolt egyetlen centet sem.


