BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vezércserék sorozata a nagybankoknál

Több nagybanknál is vezetőcserét jelentettek be az elmúlt hetekben. Három hitelintézetnél lesz váltás

Régóta nem látott mozgás lesz az idén tavasszal a hazai nagybankok vezetésében, három hitelintézet is új egyes számú vezetőt kap. Zolnai György elnök-vezérigazgató közös megegyezéssel távozik a Budapest Bank éléről, vezetői feladatait március 31-ig látja el. Bár a végleges elköszönéséig már csupán egy hét van hátra, hogy ki lesz az utódja, arról lapzártáig nem érkezett hivatalos közlés. Sőt lapunk úgy értesült, hogy az állami tulajdonban lévő hitelintézet dolgozói is csupán találgatják, ki lesz az új első ember.

Zolnai 2011 júliusa óta vezette a Budapest Bankot, és akkor is megtartották a székében, amikor az állam átvette a GE-től a hitelintézetet. A szakember mostanra mintegy harmincéves, széles körű nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a banki-pénzügyi szektorban, karrierje során számos felső vezetői pozíciót töltött be nemzetközi vállalatoknál itthon és a régióban. A Budapest Bankhoz 2011-ben a GE Money oroszországi bankja éléről érkezett, és májusban a magyarországi Raiffeisen Bankhoz megy tovább, amelynek vezérigazgatója, Heinz Wiedner hat év után, május 1-jén távozik.

Az osztrák bankár is tekintélyes nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, 16 évet töltött el a Citinél, olyan országokban dolgozott a pénzügyi csoportnak, mint Argentína, Uruguay, Paraguay, Chile, Peru vagy Bolívia. Amikor Magyarországra került, az itteni Raiffeisen rendkívül veszteséges volt, az irányítása alatt azonban a különféle válságadók, a végtörlesztés és az elszámolás terheinek dacára – nagymértékű karcsúsításokat követően – sikerült nyereségessé tennie a hitelintézetet.

A K&H Bank élén is hamarosan változás lesz. A vezérigazgató, a belga Hendrik Scheerlinck visszatér Brüsszelbe, és a tulajdonos KBC csoport pénzügyi igazgatójaként folytatja pályafutását. Az új pozíciót 2017. május 5-én, a KBC éves közgyűlése után foglalja el. Helyére David Moucheront, a CBC Banque (ez a KBC dél-belgiumi leányvállalata) jelenlegi vezérigazgatóját kérték fel, Moucheron a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően veheti át a tisztséget. A bankár egyébként eredetileg jogász végzettségű, a karrierjét is ügyvédként kezdte. A bankszakmában 2006 óta dolgozik, először a Fortis kereskedelmi banknál töltött be különféle pozíciókat, majd 2009 és 2015 között a De Post és a BNP Paribas Fortis 1995-ben alapított közös vállalkozásának, a Bpost Banknak a vezérigazgatója volt. A KBC-nél bő egy éve dolgozik, 2015. december 1-jén nevezték ki a belgiumi CBC Banque vezérigazgatójának.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.