BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kóser központ lesz Fényeslitkén

Kóser termékek nemzetközi logisztikai központját alakítja ki az Agro Rehab Fényeslitkén, míg Kisvárdán maga is termeszt majd kóser brokkolit és karfiolt.

A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította egy fényeslitkei logisztikai bázis létesítését és egy kisvárdai kóser fóliasátor kialakítását, ezért ezekhez nem kell majd építészeti-műszaki tervtanácsi vélemény, nincs szükség településképi véleményezési eljárásra és a településkép megváltozásának bejelentésére sem.

Mindkét projekt az Agro Rehab Nonprofit Kft-é. „Az együtt hárommilliárd forintba kerülő két beruházást abból a hárommilliárdból valósítjuk meg, amellyel az állam a múlt év végén tőkét emelt a társaságunkban” – válaszolta a Világgazdaság kérdésére Szabó György, a társaság ügyvezető igazgatója. Mint elmondta, a kisvárdai fóliás brokkoli- és karfioltermesztés lépcsőzetesen indulna be, teljes gőzzel 2019 márciusától folyhatna a munka. A végső terv évi kétezer tonna karfiol és brokkoli termesztése. A cégnek Karácsondon már van hasonló fóliás gazdasága, ott is kizárólag kóser zöldséget termeszt. Kisvárdát a legkedvezőbbnek tartott természeti adottságok miatt választották az új beruházás helyszínéül.

Fényeslitkén 2018-ban nemzetközi kóser logisztikai bázist adna át az Agro Rehab, mégpedig a 2011-ben állami beruházásként 3,5 milliárd forintból (felerészben uniós pénzből) kialakított, állami tulajdonú Orienter Intermodális Logisztikai Központ területén. A világ minden tájáról várná ide a kóser termékeket, és továbbítaná a három fő felvevőpiacra, vagyis az USA-ba, Európába és Izraelbe. Kisvárdai gazdasága így csak az egyike lenne a bázis használóinak.

Az Agro Rehabot 2014-ben a Főkefe Nonprofit Közhasznú Kft. alapította kóser zöldségek termesztésére, illetve – a tulajdonosi jogot gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi közlése szerint – a fejlesztésekhez szükséges pályázati lehetőségek kihasználására. (A logisztikai és az agrárberuházás azonban támogatás nélkül valósul meg.) A fiatal Agro Rehabnak 2015-ben még csak 21 millió forintos bevétele és 79 milliós vesztesége volt, 2016-ra viszont nyereségessé vált.

A társaság a múlt év végén került a Concordia Közraktár Zrt. tulajdonába, ezután jutott hozzá az említett hárommilliárd forintos tőkeinjekcióhoz. A társaság szerepet vállalt a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásában, e szerepét megtartotta a Concordia ernyője alatt is. „Karácsondon jelenleg is foglalkoztatunk autistákat és megváltozott munkaképességűeket, hasonlót tervezünk Kisvárdán és Fényeslitkén is” – mondta Szabó György.

Ám a munkára számítanak mások is. „Nagyon várjuk a fejlesztést, mert bár Fényeslitkén van megyei szinten a második legtöbb szakképzett dolgozó Nyíregyháza után, de nem kapnak munkát. A beruházók elsősorban a szakképzetlen munkásokat keresik, el is viszik, a mi szakmunkásaink pedig vagy munka nélkül maradnak, vagy elmennek máshová, például a Dunántúlra” – válaszolt a Világgazdaságnak Mártha Mihály Tibor, a település polgármestere.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.