Magyar gazdaság

Meglepő hang a német kormányból: van, aki elengedné a görög adósságot

A görög államadósság törlesztésének enyhítését sürgette Sigmar Gabriel német külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa egy hétfői nyilatkozatában, szembefordulva Wolfgang Schäuble kereszténydemokrata (CDU) pénzügyminiszterrel.

Sigmar Gabriel a Süddeutsche Zeitung című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy „fel kell oldani a politikai blokádot” az athéni kormánnyal szemben. Az euróövezeti tagállamok többsége és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) már készen áll teljesíteni az adósságkönnyítésről Görögországnak tett ígéreteket. Ez a lépés „nem hiúsulhat meg a német ellenállás miatt” – húzta alá. Mint mondta, legfőbb ideje teljesíteni mindazokat az ígéreteket, amelyeket a nemzetközi hitelezők tettek Görögországnak a reformokért cserébe. A görög kormány a reformok részeként annyira súlyos megszorításokat vezetett be a szociális rendszerben, hogy azokhoz képest a Németországban a kétezres évek elején végrehajtott reform „könnyű nyári szellő” volt – mondta az SPD-s politikus.

Wolfgang Schäuble elhárította minisztertársa kezdeményezését. Bruno Le Maire francia gazdasági miniszterrel folytatott hétfői megbeszélése után sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva kiemelte: továbbra is érvényes az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsában – eurócsoport – tavaly kötött megállapodás, miszerint „külön intézkedésekről”, köztük adósságkönnyítésekről csak a jelenlegi válságkezelő hitelprogram befejezése után, legkorábban 2018 nyarán lehet szó. Hozzátette, hogy az adósságkönnyítés egy újabb válságkezelő programnak felelne meg, amelybe a német kormány nem is csatlakozhatna parlamenti (Bundestag-) felhatalmazás nélkül. Ilyen új program megindítása helyett inkább a reformokat kell folytatni Görögországban, mert a gazdaság versenyképessége még mindig nem állt helyre és gyenge a növekedés.

Görögországnak az idén júliusig meg kell szereznie az aktuális hitelkeret újabb részletét, hogy törleszteni tudja lejáró kölcsöneit. Az eurócsoport hétfőn kezdi értékelni, hogy Athén miként hajtotta végre az újabb részlet kifizetésének feltételéül támasztott reformokat. A görög államháztartást 2010 óta nemzetközi hitelek tartják működésben. A legutóbbi, sorban a harmadik mentőcsomag feltételeiben Athén 2015-ben állapodott meg a hitelezőkkel és átfogó reformok végrehajtása mellett kötelezte el magát. A harmadik görög gazdasági kiigazítási program 2015 augusztusában indult el és a tervek szerint 2018. augusztus 20-ig tart. A program keretében nyújtható legfeljebb 86 milliárd euró (egy euró mintegy 310 forint) kölcsönt az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) biztosítja.

Görögország
Kapcsolódó cikkek