BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tartalékba rakja a nyereségét az MNB

 Az MNB igazgatóságának döntése értelmében a jegybank múlt évi 54 milliárd forint nyeresége teljes egészében az eredménytartalékba kerül, amellyel az eredménytartalék teljes összege historikusan magas szintre, 160 milliárd forint fölé emelkedik – jelentette be pénteken a honlapján kiadott közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

 

A 2013 óta töretlenül emelkedő eredménytartalék biztos fedezetet jelent az esetleg felmerülő kockázatokra, és hosszabb távon is biztosítja, hogy a költségvetésnek ne keletkezzen térítési kötelezettsége a jegybankkal szemben.

Az éves eredmény tavaly is a csökkenő kamatkiadásoknak, a pénzügyi műveleteken realizált nyereségnek és az előző években tapasztaltnál mérsékeltebb, de továbbra is jelentős árfolyameredménynek volt köszönhető.

A 2016. évi jelentős nyereség felhasználásáról az MNB igazgatósága április 24-én döntött. Az MNB felügyelőbizottsága pedig május 2-án tartott, rendkívüli ülésén egyhangúan tudomásul vette a jegybank 2016. évi éves jelentéséről készített előterjesztést, az ahhoz kapcsolódó könyvvizsgálói jelentéssel együtt. Az fb szintén tárgyalta és hasonlóképpen egyhangúan elfogadta a tulajdonost képviselő nemzetgazdasági miniszter számára készített jelentést az MNB 2016. évi mérlegéről és eredménykimutatásáról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.