BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy dolog történt a brit gazdaságban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Gyorsult a brit gazdaság növekedési üteme az idei második negyedévben, elsősorban a szolgáltatási szektor aktivitásának élénkülése miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdán ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a júniussal zárult három hónapban átlagosan 0,3 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben. Az első negyedévben a végleges adatok alapján 0,2 százalékos GDP-bővülést mértek. A brit gazdaság teljesítményének 80 százalékát adó szolgáltatási szektor bruttó kibocsátása 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az első negyedévi 0,1 százalékos növekedés után.

A második negyedévi GDP-növekedésről szerdán kiadott előzetes becslés – amely a teljes brit gazdaság aktivitási mérőszámainak 45 százalékára épül, és később módosulhat – megfelelt az elemzői konszenzusnak. A Bank of England – a brit jegybank – azonban ennél valamivel gyorsabb, 0,4 százalékos növekedést várt a második negyedévre.

Londoni elemzői vélemények szerint a Bank of England a közeljövőben nem emeli alapkamatát a 0,25 százalékos történelmi mélypontról, tekintettel arra, hogy a brit gazdaság az idén eddig általánosságban is jóval gyengébben teljesített, mint tavaly.

A tavalyi negyedik negyedévben még 0,7 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban negyedéves összehasonlításban.

A brit gazdaság további várható teljesítményéről egyre borúlátóbb előrejelzések jelennek meg.

Forrás: AFP

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) e hét elején ismertetett, frissített globális prognózisában közölte, hogy 2017 egészére a brit hazai össztermék 1,7 százalékos növekedésével számol. A pénzügyi szervezet 2018-ra további lassulást vár: új előrejelzése szerint a brit gazdaság teljesítménye jövőre 1,5 százalékkal bővül.

A jövő évi előrejelzést az IMF változatlanul hagyta, 2017-re szóló brit növekedési becslését azonban 0,3 százalékponttal rontotta áprilisban összeállított előző világgazdasági prognózisához képest, az a jelentés ugyanis még 2 százalékos idei egész éves idei növekedést valószínűsített a brit gazdaságban. A valutaalap a vártnál gyengébb idei első negyedévi makrogazdasági aktivitással indokolta brit növekedési prognózisának rontását.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő Londonban bemutatott minapi átfogó szektorelemzése szerint a brit gazdaság több ágazatát súlyosan érintené, ha a brit EU-tagság megszűnéséig London nem tudna átfogó megállapodásra jutni az Európai Unióval a további kapcsolatrendszerről. A Moody's szerint ebben az esetben nem lehet kizárni a recesszió lehetőségét sem, aminek kockázataira más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minapi helyzetértékelésében közölte: megítélése szerint a brit gazdaság növekedési üteme a következő hónapokban meredek ívben tovább lassul, és csak az erőteljes külkereskedelem miatt lesz elkerülhető a recesszió.

Egy másik nagy londoni gazdasági elemzőház, a Capital Economics a második negyedévi előzetes GDP-becslés szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: a jelenlegi lanyha növekedési környezetben azzal számol, hogy a Bank of England a jövő év második negyedéig nem módosítja alapkamatát.

A Bank of England tavaly augusztus óta 0,25 százalékos történelmi mélyponton tartja irányadó kamatát, bár a múlt havi kamatdöntő ülésen a monetáris tanács nyolc tagja közül hárman 0,25 százalékpontos kamatemelésre voksoltak, komoly meglepetést keltve az elemzők és a piaci szereplők körében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.