BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stratégiai megállapodás az SAP-val

Stratégiai szövetségesek kellenek a sikeres gazdasági átalakuláshoz, hiszen az országok közötti versenyben azok lesznek eredményesek, amelyek meg tudják szólítani a vezető vállalatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten, a szoftverfejlesztő Sap Hungary Kft.-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírása alkalmával.

A miniszter arra számít, hogy az együttműködés erősítheti a német-magyar kapcsolatokat, a két ország gazdasági együttműködésének eredménye pedig rekordot dönthet idén.

Ablonczy Balázs, a német SAP magyarországi leányvállalata, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy alkalmazottaik száma a következő két-három évben három-négyszáz fővel nőhet, emellett folytatják partneri együttműködéseiket a magyarországi cégekkel. Erősítik a startup cégek számára kiírt programjaikat, valamint segítik a kis- és középvállalkozásokat digitális ismereteik bővítésében.

Budapest, 2017. szeptember 28.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kezet fog Ablonczy Balázs, a német SAP magyarországi leányvállalata, az SAP Hungary Kft. ügyvezetõ igazgatójával, miután stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. szeptember 28-án. Az SAP AG a világ legnagyobb üzleti szoftver- és felhõinformatikai cége, a német tõzsde egyik legértékesebb vállalata.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a versenyképesség feltételei világszerte átalakulnak és azok az országok lesznek sikeresek, amelyek az új technológiákat a leggyorsabban vezetik be és a legsikeresebben hangolják össze termelésüket a digitalizációval.

A miniszter arra számít, hogy az SAP Hungary és a kormány stratégiai partnersége nem csak Magyarország digitális átalakulását segítheti, de erősítheti a német-magyar kapcsolatokat is, a két ország gazdasági együttműködésének eredménye pedig rekordot dönthet idén.

Elmondta, hogy az SAP Hungary alkalmazásait a Magyarországon működő nagyvállalatok többsége már használja, a cég növekedése pedig csaknem kétszeresen haladja meg az anyavállalat globális bővülését. Kiemelte azt is, hogy az aláírt partnerségi kapcsolat az oktatásra is kiterjed, így a vállalat 16 magyarországi egyetemmel működik együtt és 5 ezer hátrányos helyzetű ember informatikai oktatását biztosítja.

A tárcavezető felidézte, hogy a digitális átállás sikerét az együttműködésen túl többek között a nagy sebességű, országos internethálózat kiépítésével és az ötödik generációs megoldások (5G) támogatásával segíti, a kutatásfejlesztési beruházásokat pedig adókedvezménnyel támogatja.

Ablonczy Balázs hangsúlyozta, hogy szerepet vállalnak a tudásmegosztásban is, hiszen nem csupán a magyar gazdaságnak van szüksége új tudásra, ezért a Programozd a jövőd! programhoz csatlakozva ingyenes képzéseket tartanak a felsőoktatási intézményekben. A cégvezető szerint a stratégiai megállapodás nem csak a vállalkozás eddigi eredményeinek elismerése, de azt is jelzi, hogy a kormány nyitott a további fejlesztésekre és arra, hogy a magyar gazdaság új tudással gyarapodjon.

Az SAP AG a világ legnagyobb üzleti szoftver- és felhőinformatikai cége, a német tőzsde egyik legértékesebb vállalata. 2016-ban globális árbevétele elérte a 22 milliárd eurót. Magyarországi leányvállalata, az SAP Hungary Kft. több mint ezer alkalmazottat foglalkoztat, beruházásainak értéke 2010 óta elérte a 14 milliárd forintot. Árbevétele 20 százalékos éves növekedéssel tavaly meghaladta a 28 milliárd forintot. A cég vezetője nemrég elmondta, hogy árbevételük várhatóan idén is nőni fog, eredményeikhez pedig a magyar gazdaság teljesítménye is hozzájárul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.