Magyar gazdaság

Magyarországra jön a kínai miniszterelnök

November 28-án Magyarországra érkezik a kínai miniszterelnök, ekkor írják ki a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó pályázatot, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány 2020-ig 1500 milliárd forintot költ a vasút fejlesztésére.

A kínai miniszterelnök november 28-án Magyarországra érkezik, ahol a térség országainak 16 vezetőjével tárgyal, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület konferenciáján. Ekkor írják ki a Budapest-Belgrád vasút magyarországi szakaszának építésére (kétvágányúsítására és villamosítására) vonatkozó tendert is. A miniszter szerint a Magyarországon is keresztül haladó vasútvonal nagyon fontos részévé válhat a Pireuszban induló, Európába vezető tengeri selyemútnak.

Li Ko-csiang kínai miniszterelnök még idén ősszel Magyarországra látogat
Forrás: AFP

Szijjártó Péter elismeréssel szólt arról, hogy Magyarország hat év alatt az 52. helyről a 31-re lépett előre a Világbank által az országok logisztikai minősítését tartalmazó, 160 országra kiterjedő listáján. A Világbank öt szempontot vizsgált, ezen belül Magyarország minden szempontból számottevően jobb helyezetést ért el 2016-ban, mint 2010-ben korábban. A látványos javulás mögött – mondta a miniszter – az áll, hogy a kormány 2010-ben jelentős célt tűzött ki: az országnak a térség meghatározó logisztikai szereplőjévé kell válnia.

„A kormány 2020-ig 1500 milliárd forintot szán a vasút fejlesztésére” – mondta. Ebből többek között 900 kilométernyi pálya korszerűsítésére, és 45 ezer férőhelynyi járműkapacitás létrehozására kerül sor. A hazai villamosított vasútvonalak hossza 3300 kilométer lesz. A kormány minden szomszédos ország vezetésével egyeztet a határkeresztező kapacitásokkal kapcsolatos beruházásokról, illetve az országok között szállítás fejlesztéséről. Ilyen például a koperi kikötő bővítése, a később Bukarestig bővítendő, és a légi szállításnak kesztyűt dobó, közvetlen Budapest-Kolozsvár személyszállítás beindítása.

vasút Szijjártó Péter kínai Budapest-Belgrád
Kapcsolódó cikkek