BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Népszerű a szociális hozzájárulási adó csökkenése

Üdvözölték az érdekképviseletek, hogy jövőre 2,5 százalékponttal 19,5 százalékra csökkenhet a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho), az intézkedés ugyanis hozzájárul a bérek további felzárkóztatásához, valamint a vállalkozások fejlesztéseihez – írja a Magyar Idők.

A lap csütörtöki száma szerint a munkaadók további tehercsökkentést szorgalmaznak, a szakszervezetek pedig a munkavállalói terheket is mérsékelnék.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a Magyar Idők kérdésére elmondta: a lépés hozzájárul a további bérfelzárkóztatáshoz, emellett több pénz marad a vállalkozásoknál. Rolek Ferenc ugyanakkor emlékeztetett: jövőre szintén jelentős mértékben emelkedik a minimálbér, valamint a garantált bérminimum, ezért az érdekképviselet kezdeményezné, hogy a következő évekre ígért további szochomérséklést hozza előre a jövő évre a kormány.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is támogatja a magasabb jövő évi járulékcsökkentést. Parragh László kiemelte: a vállalkozói szféra érdeke, hogy a fennmaradó összegből olyan fejlesztéseket tudjanak megvalósítani, amelyek nélkülözhetetlenek a versenyképesség erősítéséhez.

A Liga Szakszervezetek elnöke kiemelte: a lépéssel megvalósult a tavalyi bérmegállapodásban vállalt könnyítés. Mészáros Melinda ugyanakkor azt is elmondta, hogy amennyiben a munkaadói oldal kezdeményezését befogadja a kormány, s előre hozza a járulékcsökkentést, a bérmegállapodást meg kell nyitni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.