BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kölcsönösen előnyös a kínai-magyar együttműködés

Orbán Viktor szerint sikerült megerősíteni a magyar-kínai együttműködést, amely Li Ko-Csiang szerint kölcsönösen előnyös lehetőségeket jelent. A magyar és a kínai kormányfő kedden az Országházban tárgyalt.

Az eddig kialakított kínai-magyar együttműködést minden tekintetben sikerült megerősíteni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban a Li Ko-Csiang kínai kormányfővel folytatott hivatalos tárgyalása után.

A megbeszélést követő sajtónyilatkozatában – Li Ko-Csiang társaságában – a kormányfő azt mondta: minden európai ország szeretne részt venni Kína hatalmas fejlődésében.

Magyarország startpozíciói jók, a közép-európai térségben a mi versenypozícióink kínai összefüggésben kifejezetten erősek

- hangoztatta, hozzátéve, hogy Közép-Európa országai közül Magyarország szállítja a legtöbb árut Kínába, és ide érkezik a legtöbb kínai beruházás.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Li Ko-csiang kínai kormányfő a tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2017. november 28-án.
Forrás: MTI

A mostani magyar-kínai megállapodások közül megemlítette, hogy Magyarország kukoricát és mézet szállíthat az ázsiai országba. Emellett a magyar Eximbank 500 millió dolláros hitelkerethez jut, amelyet kihelyezhet a magyar gazdaságba; a BorsodChem 217 millió dolláros beruházási hitelt kapott, „ez jó hír Kazincbarcikának”; és megnyílt egy 20 millió dolláros fejlesztés lehetősége a Komáromban lévő kínai elektromosbusz-gyár esetében, „ez jó hír a komáromiaknak” – sorolta, kiemelve egy sárvári és egy szegedi érintettségű magánmegállapodást is: egy nagy termálprojektet, illetve egy 40 millió dolláros textiláru-értékesítést. Előbbi jó hír a sárváriaknak, utóbbi pedig jó hír a szegedieknek – jegyezte meg.

A kétoldalú budapesti tárgyalásokat értékelve a kormányfő azt is mondta, hogy a korábban elhatározott közös projekteket „sikerült a megvalósítás döntő pontjain átsegíteni”, és megindították a tárgyalásokat a következő évek magyar-kínai együttműködéséről is. Magyarország és Kína között kölcsönös a tisztelet – jelentette ki.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Li Ko-csiang kínai kormányfő
Forrás: MTI

Kína és Magyarország együttműködése kölcsönösen előnyös fejlődési lehetőségeket jelent a két országnak – mondta Li Ko-Csiang kínai miniszterelnök a magyar és a kínai kormányfő hivatalos tárgyalását követően tett közös sajtónyilatkozatban.

Li Ko-Csiang kiemelte: az elmúlt években jó irányba mozdult el a két ország együttműködése, és Kína azt szeretné, ha Magyarország még fontosabb célpontja lenne a kínai befektetőknek.

A 16 közép-kelet-európai ország és Kína csúcstalálkozójára Budapestre érkezett kínai miniszterelnök hangsúlyozta: Kína és a közép-kelet-európai országok együttműködése rendkívül jó és megfelel a globalizáció trendjeinek, régiók közötti együttműködés ez, amely összeköti Európát és Ázsiát.

Li Ko-csiang elmondta: a 16+1 találkozó sikeres volt, elfogadták a budapesti irányelveket. Ez az együttműködés megerősítheti az országok kapcsolatait és ellensúlyozza a régiók eltérő fejlődéséből származó hátrányokat – vélekedett. Hozzátette: Kína és Közép-Kelet-Európa jól kiegészíti egymást gazdaságilag.

Orbán Viktor miniszterelnök (k) és Li Ko-csiang kínai kormányfő (b) a magyar-kínai szótár köteteit nézik Hamar Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nemzetközi ügyekért felelős rektorhelyettese, az egyetem Kínai Tanszékének vezetője társaságában.
Forrás: MTI

A kínai kormányfő kitért rá: több megállapodást írtak alá, amelyek nagy lendületet adhatnak a kínai befektetéseknek Magyarországon, ezek további munkahelyeket teremtenek itt, a kínai cégeknek pedig lehetőségük adódik átvenni a magyar szakértelmet, tapasztalatokat.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása alapján megállapodásokat írtak alá. Szándéknyilatkozat született a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a kínai kereskedelmi minisztérium között az együttműködésről az elektronikus kereskedelem területén, a magyar és a kínai kormány között diplomáciai célú ingatlanvásárlásról, továbbá az információs összeköttetést szolgáló Digitális Selyemút fejlesztésének erősítéséről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottsága között.

Együttműködési nyilatkozatot írtak alá a Magyar Nemzeti Bank és a kínai társadalomtudományi akadémia között, hitelkeret-megállapodást a kínai export-import bank és a BorsodChem Zrt. között, valamint stratégiai együttműködési keretmegállapodást a Magyar Fejlesztési Bank, a kínai fejlesztési bank és a BorsodChem Zrt. között.

Emellett a pécsi önkormányzat és a ZTE Hungary Kft. megállapodást kötött egy intelligens város projekttel kapcsolatban, a Neumann János Egyetem és a Fudan Egyetem együttműködési megállapodást kötött, továbbá aláírták a magyar-kínai mézprotokollt. Stratégiai partnerségi megállapodást írtak alá a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. és a Shanghai Ctrip Business Co. Ltd. között, valamint szándéknyilatkozatot Magyarország csatlakozásáról a SINO-CEE Alaphoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.