Magyar gazdaság

Rekordösszeg jut idén a szabadidősportra

Több mint 11 milliárd forintot ölel fel a központi költségvetés szabadidősportra előirányzott tétele, amely több évet átfogó pályázatokból és programfinanszírozásokból áll össze. Ezen felül az egyes sportágak még további összegeket fordítanak saját forrásaikból a szabadidősportra.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára kiemelte, hogy a 2018-as költségvetés a szabadidősportra 522 millió forintot biztosít, a 2010-es támogatási összeg több mint dupláját.

A Hiszek Benned! Programra összesen 500 millió forint áll rendelkezésre, míg a felnőtt lakosság prevenciós célú egészségfejlesztését a szabadidősport révén elősegítő pályázat keretében 9,9 milliárd forint támogatást kapnak meg a nyertes pályázók

- mondta.

Hozzátette: szorosan együttműködnek a Magyar Szabadidősport Szövetséggel, amely nagyon sok szabadidősportot népszerűsítő eseményt szervez évről évre.

Támogatjuk a 2020-as olimpiáig tartó Olimpiai Ötpróba Programot is, melynek keretében országszerte több mint ötven szabadidős programon, hat sportágban próbálhatják ki magukat a sportolni vágyók

– közölte, jelezve, közösen tevékenykednek a Budapesti Sportirodával is, a magyar társadalom sportolási szokásainak kedvező irányú befolyásolása, a sportolással töltött órák számának növelése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a BSI számtalan nívós sporteseményt, futóversenyt rendez minden évben a nagyközönség számára, amelyekre egyre többen és többen neveznek be.

„Én magam is részt vettem, sőt futottam is tavaly ilyen versenyeken és azt tapasztalom, egyre inkább divat lett a futás és az egészségtudatos életmód. Ez fantasztikus dolog és azt szeretnénk, ha ez a trend a jövőben is folytatódna” – jegyezte meg az egykori élsportoló, hátúszásban olimpiai ezüstérmes Szabó Tünde.

Kitért rá, hogy

a költségvetési és a programalapú támogatások mellett a Nemzeti Szabadidős – Egészség Sportpark Program első ütemében 1,5 milliárd forint értékben, országszerte 117 településen megépült szabadtéri sportparkok és rekortános futópályák ehhez nagy mértékben hozzájárulnak.

„A második ütemre az idei évtől 6,5 milliárd forintot fordítunk” – közölte, majd arról beszélt, hogy a mindennapos sportolás még vonzóbbá tehető a lakosság számára, ha erre saját lakóhelyén vagy annak közelében és kedvezményes áron biztosítanak lehetőséget.

Ezért indítottuk el a Hiszek Benned! Programot is 2016-ban és ezért döntöttünk idén a harmadik pillér bevezetése mellett. A program első pillére immár második éve biztosít pénzügyi támogatást, s a 23 megyei jogú városból 22 pályázott és nyert támogatást 100 millió forint értékben

- mondta az államtitkár.

Elmondása szerint a második alprogram – a Sportegyesületek Országos Szövetségével (SOSZ) együttműködésben – olyan projekteket támogat, amelyek a kis- és közepes egyesületek tehetség-kiválasztó, utánpótlás-nevelő tevékenységének megvalósítását szolgálják.

Az érdeklődés óriási, hiszen 394 sportszervezet nyújtott be támogatási igényt a rendelkezésre álló 150 millió forintos keretre, több mint 600 millió forint értékben

- hangsúlyozta Szabó Tünde, aki a Hiszek Benned! program idén induló harmadik alprogramját is kiemelte.

„A Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program alcímet viselő projekttel szintén helyi sportolási lehetőségeket szeretnénk teremteni és a lakosságot a helyben elérhető sportlétesítmények igénybevételére ösztönözni. Tulajdonképpen a sporthoz való szabad hozzáférését szeretnénk minél szélesebb körben biztosítani az alprogrammal, amelyre 250 millió forint áll rendelkezésre” – nyilatkozta az államtitkár.

Magyarázata szerint a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a megyei jogú városok sportlétesítményeik kapacitását és a lakossági igényeket felmérve, kedvezményes vagy éppen ingyenes sportolási lehetőséget biztosítanak a lakosság számára, az erre a célra szolgáló állami forráskeretből.

szabadidősport forrás Szabó Tünde költségvetés
Kapcsolódó cikkek