Magyar gazdaság

Erre érdemes odafigyelniük a magyar leányvállalatoknak

A nagyvállalatok jelentési kötelezettségeire vonatkozó szabályozás megváltozásával több kérdés is felmerült az új jogszabály helyes alkalmazásával kapcsolatban. A Deloitte szakértői ezeket igyekeztek megválaszolni a tanácsadócég közleményében.

Megváltozott a nemzetközi nagyvállalatok jelentési kötelezettségeire vonatkozó szabályozás, és bár az első két adatszolgáltatási periódus határideje tavaly december 31-én lejárt, a tapasztalatok alapján a folyamat során több kérdés is felmerült mind adózói, mind adótanácsadói oldalról az új jogszabály helyes alkalmazását illetően. A magyar leányvállalatoknak érdemes különösen odafigyelniük, a hibás, vagy nem teljes jelentés ugyanis akár 20 millió forintos bírsággal is járhat – figyelmeztet közleményében a Deloitte.

Az országonkénti jelentés elkészítésére azon vállalatcsoportok kötelezettek, melyek éves konszolidált bevétele meghaladja a 750 millió eurót, míg főszabály szerint a riport elkészítése és benyújtása a csoport végső anyavállalatának feladata.

Forrás: AFP

Ebben a folyamatban a leányvállalatok jellemzően a riport összeállításához szükséges információk anyavállalat felé történő szolgáltatásával, valamint a bejelentési kötelezettség helyi szinten történő teljesítésével vehetnek részt.

Bár az elektronikus nyomtatvány kitöltése egyszerű folyamatnak tűnik, számos buktatót hordozhat magában.

Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján látható, hogy bizonyos esetekben nehézséget okozhat annak meghatározása, hogy mely vállalatcsoportok esnek a CBCR kötelezettség hatálya alá, tekintettel például arra, hogy az egyes államok konszolidációra vonatkozó szabályai alapvetően eltérőek lehetnek, vagy szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy nincs erre vonatkozó szabály az adott országban. Ezáltal összetett kérdés annak meghatározása, hogy a CBCR kötelezettség szempontjából milyen szinten szükséges vizsgálni a konszolidációt és a 750 millió eurós értékhatárt – magyarázza a közlemény.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legutóbb 2017. december 15-én tette nyilvánossá a honlapján azon országok listáját, melyekkel Magyarországnak jelenleg hatályos, elismert információcsere egyezménye van, tehát megvalósul az országonkénti jelentések automatikus megosztása az adott országok adóhatóságai között. A listán szereplő országok köre várhatóan tovább fog bővülni a 2018-as év során. Ezáltal módosulhat a magyar tagvállalatok CBCR jelentési kötelezettsége 2017-re is, így a már beadott bejelentő nyomtatvány is módosításra szorulhat a jogszabályban jelzett határidőn belül – vélik a Deloitte szakértői.

Tekintettel arra, hogy Magyarországnak jelenleg számos nagy gazdasági jelentőséggel bíró országgal, mint például Kínával, vagy az Egyesült Államokkal nincs hatályos aktivált információ-csere egyezménye, a gyakorlatban a magyar társaságok könnyen kötelezetté válhatnak a CBCR Magyarországon történő benyújtására, így szükséges mihamarabb tájékoztatni az anyavállalatot a Magyarországon jelenleg érvényben lévő előírásokkal és bírságolási környezettel kapcsolatban

– idézi a közlemény Veszprémi Istvánt, a Deloitte Magyarország adó- és jogi osztályának partnerét.

A szakember hozzátette, azoknak a magyarországi leányvállalatoknak, amelyek nem teljesítették határidőben a bejelentési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségüket a Deloitte azt javasolja, hogy igyekezzenek mihamarabb pótolni azt, megjelölve a késedelem okát, így adott esetben csökkenthető az esetleges mulasztási bírság összege.

Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Deloitte nemzetközi nagyvállalatok adatszolgáltatás CBCR adózás leányválallatok
Kapcsolódó cikkek