BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsz éves szintre süllyedt a cseh munkanélküliség

Januárban 3,9 százalékos volt a munkanélküliség Csehországban, ami 0,1 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év decemberében, jelentősen csökkent viszont a tavaly januári 5,3 százalékos rátához képest – közölte a cseh munkaügyi hivatal csütörtökön.

Az év első hónapjában legutoljára 1998-ban volt ilyen alacsony szinten a munkanélküliség. A munkaügyi hivatal nyilvántartása szerint januárban 289 ezer ember volt állás nélkül Csehországban, míg a szabad munkahelyek száma 231 ezerre emelkedett.

Forrás: Samuel Kubani / AFP

A munkakerőpiac helyzete stabil, a munkáltatók továbbra is keresik az új alkalmazottakat, az egy tized százalékos növekedés a karácsonyhoz köthető szezonális munkák megszűnésének a következménye – magyarázta az adatokat Katerina Beránková, a munkaügyi hivatal szóvivője sajtóértekezleten Prágában.

A legalacsonyabb munkanélküliség továbbra is Prágában van, ahol januárban 2,3 százalékos volt, ami a decemberi helyzethez viszonyítva változatlan.

A legmagasabb munkanélküliséget, 5,9 százalékot, a Morvasziléziai régióban mutatták ki. Decemberben szintén ebben a régióban volt a legrosszabb a helyzet.

Januárban egy szabad munkahelyre 1,3 munkát kereső személy esett. Piaci elemzők szerint a munkaerőpiac kedvező alakulása a következő hónapokban is folytatódni fog.

https://www.vg.hu/gazdasag/europa-szerte-csokken-munkanelkuliseg-739209/

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.