Gyorsan emelkedett Csehországban a minisörgyárak száma tavaly, december végén meghaladta a 400-at. A minisörgyárak cseh-morva szövetségének csütörtöki közlése szerint tavaly 50 új minisörgyárat nyitottak, s néhány további pedig rövid időn belül kezdi meg termelését.
MTI
2018.02.22, 10:52
Megosztom a cikket
A kilencvenes évek elején csak egyetlen, a több száz éves múltra visszatekintő prágai U Fleku minisörgyár működött. Az elmúlt negyedszázad alatt országszerte majdnem félezer új minisörgyár alakult, közülük azonban több mint 40 megbukott és befejezte termelését.
Több minisörgyár termelése ugyanakkor már túllépte a 10 ezer hektolitert, ami a hatályos szabályozás szerint a minisörgyárak éves termelésének felső határa, s ezzel átkerült az ipari sörgyárak kategóriájába. Ezekből jelenleg negyvennyolc működik az országban. Az évi tízezer-hektoliteres termelésig a sörgyárak kedvezményesen adóznak.
Forrás: AFP
Jelenleg a minisörgyárakban főzik az évi cseh sörtermelés két százalékát, 0,3 százalékkal többet, mint 2016-ban. A termékek 90 százalékát vendéglőkben adják el csapolt sörként, míg 10 százalék palackozva kel el főleg a nagy üzletláncokban – közölte Jan Surán, a minisörgyárak szövetségének elnöke prágai sajtóértekezletén.
A szövetség kimutatása szerint a legtöbb minisörgyár évi kapacitása 900-1000 hektoliter között mozog, ami általában egy-két közepes nagyságú vendéglő évi keresletét elégíti ki. A minisörgyárak sörei iránti kereslet folyamatosan nő, aminek az sem akadálya, hogy ezek a sörök átlagban 30-50 százalékkal drágábbak, mint a nagy sörgyárak termékei. A minisörgyárak számára kedvező, hogy egyre több vendéglő rendel söreikből, s azokat különlegességként ajánlja vendégeinek.
Jan Surán mindehhez hozzátette, hogy
szövetség azzal számol, hogy a minisörgyárak száma még legalább egy évtizedig emelkedni fog Csehországban. A minisörgyárak azt kérik a kormánytól, hogy csökkentse adminisztratív terheiket és egyszerűsítse adózásukat.
Csehországban a minisörgyáraknak nagy hagyományuk van, hiszen az 1948-as kommunista hatalomátvétel előtt számos faluban, városban volt ilyen cég, hivatalosan számuk ezer körül mozgott.
A cseh piaci szakértők szerint egy átlagos minisörgyár létrehozása ma mintegy 6-7 millió korona (70-82 millió forint) értékű beruházást igényel.
Csehországban az utóbbi években az egy főre eső éves sörfogyasztás 143-145 liter körül mozog, ami a világon a legmagasabb.
A kisüzemi sörök forgalmának jelentős növekedése is közrejátszott abban, hogy együttműködési megállapodást kötött a dán Carlsberg magyarországi cége egy kisüzemű sörfőzde, a Horizont Brewing egyik kézműves sörének kizárólagos forgalmazására – közölte a két cég február 17-én.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.