Egyetlen hónap alatt egy százalékponttal nőtt, a tavaly decemberben feljegyezett 3,3 százalékról 4,3 százalékra emelkedett az éves infláció Romániában – derült ki az országos statisztikai intézet szerdán közzétett havi jelentéséből.
MTI
2018.02.14, 13:25
Megosztom a cikket
Legutóbb négy és fél éve, 2013 júliusában volt 4,3 százaléknál magasabb az éves fogyasztói árindex-növekedés Romániában, akkor 4,41 százalékot jegyeztek fel.
Idén januárban az élelmiszerek 3,79 százalékkal, az egyéb termékek pedig 6,23 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban, a szolgáltatások 0,9 százalékkal kerültek többe. Januárban a havi infláció 0,78 százalék volt.
Forrás: AFP/Jens Kalaene
A Román Nemzeti Bank múlt héten 3,5 százalékra emelte az idei év végi inflációs előrejelzését a korábban közölt 3,2 százalékhoz képest. Az éves infláció a tavalyi utolsó negyedévben a várt ütem fölött nőtt, ezért a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa a múlt hét elején újabb huszonöt bázisponttal, 2,25 százalékra emelte az alapkamatot.
Az éves inflációs ráta másfél év után, tavaly januárban került pozitív tartományba, előtte ugyanis az 5, majd újabb 1 százalékpontos áfa-csökkentés hatására egy idei csökkentek a fogyasztói árak Romániában.
Tavaly óta azonban ismét emelkedik az infláció, miután a román kormány megnövelte a közalkalmazotti béreket, és ennek nyomán megnőtt a belföldi kereslet és az import.
A statisztikai hivatal adatai szerint tavaly novemberben a román nettó átlagbér 13,4 százalékkal volt magasabb, mint 2016 novemberében, elérve a 2464 lejt (165 ezer forint). Tavaly decemberben – a 13. fizetés, a karácsonyi prémiumok és az ajándékjegyek hatására – átmenetileg 2629 lejre (176 ezer forintra) nőtt a nettó átlagbér Romániában.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.