Magyar gazdaság

Rekordokat dönt a német gazdaság

Rekord szintre emelkedett Németország exportjának és importjának értéke a tavalyi évben, tükrözve a német gazdaság és a világgazdaság erős növekedését.

A német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett előzetes adatai szerint a német értéke tavaly 1279,4 milliárd euró, az importé pedig 1034,6 milliárd euró volt, az egy évvel korábban felállított rekordhoz képest 6,3 százalékkal, illetve 8,3 százalékkal nőtt.

A tavalyi év egészében a német külkereskedelmi mérleg aktívuma 244,9 milliárd eurót tett ki, a folyó fizetési mérlegben pedig 257,1 milliárd eurós többlet alakult ki. Egy évvel korábban, 2016-ban a kereskedelmi mérleg többlete történelmi csúcsot állított be, 248,9 milliárd euróval, míg a folyó fizetési mérlegben pedig 259,3 milliárd euró keletkezett.

Forrás: AFP

Nyolc év óta először fordult elő, hogy csökkent a külkereskedelmi mérleg éves többlete az előző évhez képest. Ez újabb jele annak, hogy az erős belső kereslet az nagyobb arányú növekedéséhez és az exportorientált német gazdaság lassú újraegyensúlyozódásához vezet.

Decemberben a vártnál valamivel kisebb lett Németország külkereskedelmi többlete.

A kiigazítatlan adatok szerint a tavalyi év utolsó hónapjában a német export 100,9 milliárd eurót, az import pedig 82,7 milliárd eurót tett ki. Tavaly decemberhez képest az export értéke 3,9 százalékkal, a behozatalé pedig 4,9 százalékkal nőtt. A kereskedelmi mérleg 18,2 milliárd eurós többlettel zárt, míg egy évvel korábban 18,3 milliárd euró volt a szufficit. A folyó fizetési mérleg egyenlege 27,8 milliárd eurós többletet mutatott decemberben az előző havi 27,2 milliárd euró után.

Szezonális és naptári hatással kiigazítva, a kivitel értéke 0,3 százalékkal, 111,9 milliárd euróra, míg a behozatalé 1,4 százalékkal, 90,4 milliárd euróra nőtt decemberben.

Elemzők arra számítottak, hogy az export értéke 1,0 százalékkal, az importé pedig 0,5 százalékkal csökkent decemberben, miután az előző hónapban a kivitel értéke 4,1 százalékkal, a behozatalé pedig 2,3 százalékkal bővült. A kereskedelmi mérleg többlete 21,4 milliárd eurót tett ki decemberben, szemben az elemzők által várt 21,7 milliárd, illetve a novemberben elért 22,3 milliárd eurós szufficittel.

https://www.vg.hu/gazdasag/reg-latott-utemben-nott-tavaly-nemet-gdp-742887/

Németország német gazdaság Destatis import export
Kapcsolódó cikkek