Magyar gazdaság

Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a fogyatékkal élők

Idén 6900 forint kedvezményt kapnak a rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint azok, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

A kedvezményt – amely az év első napján érvényes öt százaléka – a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal vagy a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással lehet igénybe venni - írták a közleményben.

A kedvezményt a személyi jövedelemadóból vonják le, amit nyilatkozattal lehet kérni a munkáltatónál, vagy a személyijövedelemadó-bevallásban egy összegben is érvényesíthető – tájékoztattak. Hozzátették: a súlyos fogyatékosságról szóló igazolást szakorvos vagy a rendelkezésre álló leletek alapján háziorvos is kiállíthatja.

Forrás: AFP

Akik régebb óta szenvednek a vonatkozó rendeletben felsorolt betegségek valamelyikében, illetve rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást kapnak, de nem kérték a kedvezményt, azok utólag is igényelhetik azt az igazolás vagy az ellátásról szóló határozattal. Ehhez önellenőrzést kell benyújtaniuk azokra az évekre, amikor jogosultak voltak rá – olvasható a közleményben.

Idén a 2012-es, valamint az ezt követő évek adóbevallásait lehet önellenőrizni – fűzték hozzá.

A az idei évtől adóbevallási tervezetet készít azok részére is, akik korábban a munkáltatójukat bízták meg a bevallás elkészítésével. A súlyos fogyatékosság miatt személyi kedvezményre jogosultaknak azonban célszerű ellenőrizni, hogy a bevallási tervezetükben szerepel-e az adókedvezmény – hangsúlyozták.

NAV fogyatékkal élők támogatás adókedvezmény szja
Kapcsolódó cikkek