BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Európai Bizottság fellép a versenyképes kiskereskedelemért

Az Európai Bizottság számos ajánlást tett közzé a tagállamok számára a nyitottabb, integráltabb és versenyképesebb kiskereskedelmi ágazat létrehozásának támogatására – közölte az uniós bizottság.

Az uniós bizottság frissen közzétett ajánlásai szerint a tagállamoknak meg kell könnyíteniük a kiskereskedelmi egységek létrehozását, amely a kiskereskedők számára a piacra jutás szempontjából alapvető fontosságú, egyúttal a termelékenységet és az innovációt is elősegíti.

A bizottság véleménye szerint az üzletek napi működését érintő korlátozások enyhítésére kell törekedni. Mint írták, a cél az egyenlő versenyfeltételek biztosítása a kiskereskedelemben, valamint tisztességes és hatékony ellátási láncok megvalósítása.

Halaskofák a Világörökség részét képező velencei Rialto piacon
Forrás: Manuel Cohen/AFP

Az útmutató gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg a közigazgatási szervek számára is ahhoz, hogyan tudnak segítséget nyújtani a kiskereskedőknek, hogy megfeleljenek a technikai megoldásoknak.

A kiskereskedelmi ágazat az uniós gazdaság egyik legnagyobb ágazata, csaknem minden tizedik ember a több mint 3,6 millió kiskereskedelmi vállalat valamelyikénél dolgozik.

A felsorolt javaslatok lehetővé teszik az európai kiskereskedők számára, hogy megerősítsék globális jelenlétüket, és segítséget nyújtanak számos, kiskereskedelmi tevékenységet folytató kkv-nak a technológiai változások beépítésére irányuló törekvéseikben.

Mindez elő fogja segíti a munkahelyteremtést és fellendíti a gazdasági növekedést is – tették hozzá.

Márciusban, elsősorban a gépkocsieladásoknak köszönhetően, a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.