Magyar gazdaság

Erre kell figyelniük az őstermelőknek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) első alkalommal adóbevallási tervezetet készített a mezőgazdasági őstermelőknek is, ha a bevallások és adatszolgáltatások szerint 2017-ben bevételt, jövedelmet szereztek.

Ugyan az adóhivatal elkészítette a mezőgazdasági őstermelőknek (családi gazdálkodók, családi gazdaság tagjai) is adóbevallási tervezetüket, azt azonban ki kell egészíteniük az önálló tevékenységből, illetve az őstermelői tevékenységből keletkezett jövedelemmel és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Forrás: Shutterstock

Közleményükben kiemelték, hogy az őstermelőknél a hivatal által elkészített adóbevallási tervezet a határidőt (május 22.) követően nem válik automatikusan bevallássá, csak akkor, ha a kiegészítés és a jóváhagyás is megtörtént. Az őstermelői bevételéből nem kell jövedelmet megállapítani, ha az éves bevétel nem haladta meg a 600 ezer forintot. Amennyiben pedig az őstermelőnek nincs egyéb adóköteles jövedelme, akkor sem terheli bevallási kötelezettség.

mezőgazdaság adózás őstermelő
Kapcsolódó cikkek