BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minden várakozást felülmúlt Kozák Danuta szülés utáni visszatérése

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elégedetten értékelt

a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság után, melyen

a magyar versenyzők 15 érmet – hat aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot – gyűjtöttek, az olimpiai számokat tekintve pedig 3-3-2 volt a dobogós mérlegük. Külön kiemelte az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danutát, aki gyermeke tavalyi születése miatt a 2016-os riói ötkarikás játékok óta most indult először nemzetközi versenyen. „Mindkét egyes számban bizonyította, hogy ismét kell vele számolni. Az benne volt, hogy az ötszáz egyest megnyeri, de amit a harmadik számában, kétszázon produkált, fáradtan, az első nemzetközi versenyén, az emberfeletti” – fogalmazott az Eb-t két arannyal (K-1 és K-4 500 m) és egy ezüsttel (K-1 200 m) záró klasszisról a kapitány. | VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.