BL-döntő is lehet Budapesten 2021-ben
Megnyílt pénteken az épülő új Puskás Ferenc Stadion látogatóközpontja, ahol 3D-s technológiát és virtuális valóságot is felhasználó interaktív megoldásokkal mutatják be a beruházást, valamint a névadó futballereklyéi is megtekinthetők. Az átadón Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos hangsúlyozta:
bizonyos motívumok megtartásával tisztelegni kell a régi Népstadion előtt, ugyanakkor a 2019 végére elkészülő aréna jóval több lesz egy stadionnál, mivel rendezvény- és élményközpontként is funkcionál majd.
Mint elmondta, a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság négy mérkőzése után remélhetőleg már 2021-ben Bajnokok Ligája- vagy Európa-liga-döntőnek is otthont adhat a 67 ezres létesítmény, amelynek a befogadóképessége a 80 ezer főt is elérheti. A beruházás száz százalékban magyarországi, kizárólag hazai szakemberek dolgoznak rajta a tervezéstől a kivitelezésig, összesen
10 ezren.
Az aréna nettó 143 milliárd forintos építési költsége európai viszonylatban reális és átlagos Fürjes Balázs munkaszervezete, a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja olvasatában. Indoklásuk szerint közgazdasági alaptétel, hogy minden annyiba kerül, amennyiért a piacon meg lehet vásárolni. A legidőigényesebb, de legátláthatóbb megoldást választva a kivitelezőről nyílt nemzetközi tenderen döntöttek, amelyen az Európai Unióból bárki elindulhatott. Két ajánlat érkezett, ezek közül az olcsóbbat választották.
A teljes cikk a Világgazdaság hétfői számában olvasható


