BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább nő a kuponos piac

A teljes online bónuszos-kuponos piac közvetített forgalma idén várhatóan 13 milliárd forint lesz – közölte a Bónusz Brigád. Összehasonlításképp, ez az összeg 2011-ben még csak 3,5 milliárd, 2014-ben pedig 10,2 milliárd forint volt. Míg néhány éve a piac még 50-90 százalékos kedvezményekkel működött, addig ma már a 60 százalékos engedmény is soknak és ritkának számít. Ennek főként az az oka, hogy a 2008-as válságot követően jó ideig a vevők csak azt nézték, mennyi pénzt spórolhatnak meg a kuponos oldalakon keresztül, de napjainkban már a minőség és a különlegesség számít, ezért a 60 százaléknál nagyobb kedvezmény inkább ijesztő, mint vonzó.

Változott a vásárlók korösszetétele is: 2010-ben szinte kizárólag a 25–49 évesek látogatták a kuponos oldalakat, napjainkban viszont 10 százalék körülire nőtt a 18–24 évesek aránya, illetve 20 százalékot tesz ki az 50 év fölöttieké. Feljebb kúszott az átlagos vásárlási érték is: a 2011-ben mért 8000 forint után most 12 ezer forint az átlagos költés. A GKI Digital adatai szerint azoknak a magyaroknak a száma, akik legalább egyszer már vásároltak interneten, eléri a 3,5 milliót. Ebből 1,8 milliónyian már kerestek fel kuponos oldalt is, ahol regisztráltak, de nem mindegyikük vásárolt.

A woucheroldalakon

12

ezer forint az átlagos költés

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.