Magyar gazdaság

Meglepő eredményt hozott a nyár az euróövezetben

Júliusban a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden közzétett kimutatása alapján.

Júliusban 0,4 százalékkal emelkedtek a termelői árak az euróövezet 19 tagállamában az előző havihoz képest és 0,3 százalékkal az 28 tagállamában. Júniusban az euróövezetben 0,4 százalék, az EU-ban 0,5 százalék volt a havi áremelkedés.

A piac a ténylegesnél kisebb, 0,3 százalékos júliusi áremelkedést várt az euróövezetre.

Az előző évivel összevetve az euróövezetben 4,0 százalékkal, 2017 áprilisa óta a legnagyobb mértékben, az Európai Unióban pedig 4,7 százalékkal emelkedtek az idén júliusban a termelői árak.

Fotó: AFP

Az euróövezetre 3,9 százalékos éves áremelkedést várt a piac júliusra.

Az euróövezetben az ipari termelői árak 0,4 százalékos havi emelkedése az energiaárak 1,1 százalékos, valamint az alapanyagok, a tőkejavak, illetve a tartós és nem tartó használati cikkek 0,1 százalékos áremelkedéséből áll össze.

Az energiaárak nélkül az ipari termelői árak 0,1 százalékkal emelkedtek júliusban az euróövezetben.

Az Európai Unióban a 0,3 százalékos havi áremelkedést az energiaipari szektorban bekövetkezett 0,8 százalékos, illetve az alapanyagok, tőkejavak, tartós és nem tartós használati cikkek körében végbement 0,1 százalékos áremelkedésnek volt tulajdonítható. Energiaárak nélkül az EU-ban is 0,1 százalékkal nőttek havi bázison az ipari termelői árak júliusban.

Havi bázison a legnagyobb áremelkedést Észtországban regisztrálták júliusban, 2,3 százalékosat, Cipruson 1,9 százalékosat, valamint Dániában és Lettországban 1,3 százalékosat.

Magyarországon 0,1 százalék volt az ipari termelői árak havi emelkedése júliusban. A termelői árak Luxembourgban és Romániában 0,4 százalékkal csökkentek havi bázison, Írországban és az Egyesült Királyságban pedig 0,1 százalékkal mentek lejjebb.

Fotó: AFP

Az éves 4,0 százalékos áremelkedés az euróövezetben az energiaárak 10,7 százalékos, az alapanyagok 3,2 százalékos, a tartós fogyasztási cikkek 1,3 százalékos, valamint a tőkejavak 1,3 százalékos áremelkedéséből áll össze. A nem tartós fogyasztási cikkek ára nem változott.

Energiaárak nélkül az ipari termelői árak éves emelkedése 1,7 százalék volt júliusban az euróövezetben.

Az Európai Unióban a júliusi 4,7 százalékos éves áremelkedést az energiaárak 14,9 százalékos, az alapanyagok 3,5 százalékos, a tartós fogyasztási cikkek 1,5 százalékos, a tőkejavak 1,1 százalékos, illetve a nem tartós fogyasztási cikkek 0,3 százalékos áremelkedése adta.

Az ipari termelői árak energiaárak nélkül évi 1,9 százalékkal emelkedtek júliusban az EU-ban.

Az ipari termelői árak éves bázison a legnagyobb mértékben Belgiumban emelkedtek, 9,8 százalékkal, Dániában 9,5 százalékkal, Észtországban 8,9 százalékkal és Magyarországon 8,7 százalékkal. Árcsökkenést csak Írországban regisztráltak, 2,8 százalékosat.

termelők július euróövezet ipar
Kapcsolódó cikkek