Gyógyszerből és mobiltelefonból is több érkezett az országba
Idén augusztusban kivitel értéke 7 milliárd 968 millió euró (2575 milliárd forint), a behozatalé 7 milliárd 937 millió euró (2565 milliárd forint) volt.
Euróban kifejezve az export értéke 0,8, az importé 6,2 százalékkal emelkedett 2018 augusztusában az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi aktívum egy év alatt 401 millió euróval csökkent. Ez az egyenleg 20 millió euróval kevesebb az első becslésben közölt értéknél.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 8,4, exportban 6,3 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
A cserearány 1,9 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz viszonyítva 6,1, a dollárral szemben 8,5 százalékkal gyengült.
A gépek és szállítóeszközök 2017. augusztusi áron számított kereskedelme a kivitelben 0,3, a behozatalban 2,9 százalékkal növekedett. A közúti járművek exportja közel tizedével, importja ennél kisebb mértékben esett vissza. A csökkenést behozatalban a személygépkocsik alkatrészeinek, kivitelben pedig a személygépkocsik forgalomváltozása eredményezte.
A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportja több mint tizedével, importja ennél jóval nagyobb mértékben, több mint negyedével emelkedett.
Az import növekedése a mobiltelefonok és azok alkatrészei, az export növekedése az autóvezetést segítő radarkészülékek forgalomváltozásával függ össze.
Több gyógyszerre volt szükség
A feldolgozott termékek exportvolumene 3, az importé 7,9 százalékkal nőtt.
A gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele közel tizedével, behozatala több mint felével növekedett.
Az importoldalon történt nagyarányú emelkedést a terápiás és egyéb célokra előkészített emberi és állati vér, valamint immunológiai termékek forgalma eredményezte.

Az energiahordozók importvolumene 8,8, exportvolumene 2,9 százalékkal csökkent.
A kőolaj és kőolajtermékek behozatala kismértékben, kivitele közel tizedével nőtt. A természetes és mesterséges gáz importja több mint negyedével mérséklődött, exportja több mint harmadával emelkedett. A villamos energia behozatala több mint negyedével, exportja több mint harmadával csökkent.
Megugrott a dohánykivitel
Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 7,7 százalékkal csökkent, az importé 1,1 százalékkal bővült. A gabona és gabonakészítmények exportja több mint negyedével visszaesett, importja viszont kismértékben nőtt. Kivitelben a nem vetési célú kukorica forgalomcsökkenése, behozatalban a kenyér és más pékáru, valamint a búza forgalomnövekedése dominált.
A dohány és dohányáru exportja több mint felével, importja közel ötödével emelkedett,
amit importban a feldolgozatlan dohány, exportban a szivar és cigaretta forgalma befolyásolt.
Továbbra is az EU a legnagyobb kereskedelmi partner
Az EU tagállamaiba irányuló kivitel volumene 1,4, az onnan érkező behozatalé 0,5 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi többlet 12 millió euróval növekedett, és 588 millió eurót tett ki.
Az export 80, az import 73 százalékát bonyolítottuk le ebben a viszonylatban.
Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 2,7 százalékkal csökkent, a behozatalé viszont 14 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg ebben a viszonylatban 413 millió euróval romlott, és 557 millió eurós passzívumot mutatott.

Az év első nyolc hónapjában a kivitel értéke 69,8 milliárd euró (22 068 milliárd forint), a behozatalé 65,2 milliárd euró (20 611 milliárd forint) volt.
Idén január és augusztus között a kivitel volumene 5,3, a behozatalé 6,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Ebben az időszakban a külkereskedelmi mérleg többlete 719 millió euróval csökkent, és 4,6 milliárd eurót tett ki.
A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala importban 2,8, exportban 2,3 százalékkal nőtt az előző év első nyolc hónapjához viszonyítva. A cserearány 0,5 százalékkal romlott. A forint az euróhoz képest 2,6 százalékkal le-, a dollárhoz viszonyítva 5,6 százalékkal felértékelődött.


