Egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légi járművek külső átvizsgálását és karbantartását az AerinX nevű magyar cég megoldása, amely a kiterjesztett valóságon (AR) alapszik. A vállalkozás három lépésben 250 millió forintos tőkebefektetésben részesül az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealap jóvoltából, hogy rendszerével piacra lépjen. A fejlesztést az indokolja, hogy a repülőgép-balesetek 70-80 százalékát emberi mulasztás vagy hiba okozza.
Ezek egy jelentős részénél a fedélzeti személyzet, ezen belül is kimondottan a pilóta felelőssége állapítható meg, de szintén markáns hányadot tesznek ki a repülőgép átvizsgálásakor, karbantartásakor elkövetett emberi hibák. A légi járművek külső felületének átvizsgálásakor az egyik legnagyobb probléma, hogy a sérülések detektálása, felmérése, regisztrációja és dokumentációja manuálisan zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felületi sérüléseket, ráadásul a munkafolyamat során több ezer oldalas papíralapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk.
Kiss Antal Bence ötletgazda, az AerinX ügyvezetője kiemelte, hogy a repülőgépipar és a légi közlekedés az egyik leginkább technológiaintenzív iparág, épp ezért egy laikus számára megdöbbentő lehet, hogy számos területen viszonylag elmaradott a szegmens digitalizációja. Igaz ez a repülőgépek felületi átvizsgálására és karbantartására is. Az AerinX fejlesztésével erre a problémára keresik a megoldást. Smart inspekciós rendszerük az AR-technológiát ötvözi a fejlett képfeldolgozással és adatbázis-kezeléssel, amely csúcstechnológiájú, döntést támogató eszközt ad a szakemberek kezébe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.