A diszkontláncok sokkal nagyobb mértékben támaszkodnak a részmunkaidős foglalkoztatásra, mint a hiper- és szupermarketek.
VG
2019.02.05, 12:32
Megosztom a cikket
A hazai versenyszférában a fizikai dolgozók mintegy 12 százalékát alkalmazzák részmunkaidőben, a kiskereskedelemben viszont ez az arány még úgy is 23 százalék, hogy az elmúlt négy évben összesen 5 százalékpontos csökkenés figyelhető meg – derült ki a Blokkk.com kimutatásából. Míg 2014-ben a 134 ezer bolti eladóból 38 ezer volt részmunkaidős, addig tavaly 146 ezerből 34 ezer.
Megfigyelhető, hogy a diszkontláncok sokkal nagyobb mértékben támaszkodnak a részmunkaidős foglalkoztatásra, mint a hiper- és szupermarketek. A kereskedelmi portál összesítése szerint
a 2000–5000 dolgozót foglalkoztató üzletláncoknál, így az Aldinál, a Lidlnél és a Pennynél, a csaknem 9800 eladó 42 százaléka volt részmunkaidős az elmúlt évben, eközben az 5000 fő felettieknél (páldául az Auchan, a SPAR, a Tesco) a több mint 25 ezer dolgozónak csak a 20 százaléka tartozik ebbe a kategóriába.
Fotó: Kallus György / VG
A különféle hatékonysági, versenyképességi mutatókban világszerte erősek a diszkontok, Magyarországon is háttérbe szorítják a többieket például az egy alkalmazottra jutó árbevételben. Ilyen a technológiai, működési rendjük, például szűkebb a választékuk, nincs eladót igénylő csemege- vagy hentespultjuk, ami gyorsabb kiszolgálást és kevesebb költséget jelent. A Blokkk.com szerint nem véletlen, hogy a diszkontoknál nyolc órára vetítve magasabbak a bérek az átlagnál, több viszonylatban is ezek adják a legtöbbet.
Igaz, már nem mindenütt, van, amiben például a CBA veri a diszkontot, de akad olyan munkakör is, amelyben a részmunkaidős aldis dolgozó egy órára vetített bére a hó végén kevesebb, mint a Lidl teljes munkaidős munkatársáé.
Az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül egyébként az Aldi már két héttel azelőtt terítette a lapjait, hogy döntés született a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedéséről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán. Januártól 11 százalékkal bruttó 302 ezer forintra emelte a kezdő fizetéseket mind a bolti eladók, mind pedig a logisztika területén az áru-összekészítők körében, s ehhez még 5000 forint értékű Erzsébet-utalvány társul.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.