A középmezőnyben végeztek a magyarok

Az európai selejtezőben negye­dik lett, a döntőben pedig a 24 induló közül a 12. helyet szerezte meg a balatonszemesi Kistücsök étterem séfje által vezetett magyar csapat a Bocuse d’Or szakácsversenyen. A korábban megszokottakhoz képest azonban nem kapta fel különösebben a magyar sajtó a hazai sikert, holott az eredmény kifejezetten jónak számít.

A franciaországi Lyonban rendezett döntőben Pohner Ádám nem először szerepelt, négy évvel ezelőtt Molnár Gábor segítőjeként (commis) a 13. helyet érték el, vagyis a mostani versenyen, ha úgy tetszik, javítani is tudott. Ráadásul ténykérdés, hogy Pohner a döntő legfiatalabb résztvevője volt, így a mostani szereplés remek alap a következő időszak építkezésére.

Emlékezetes, hogy Széll Tamás 2013-ban Garai Ádám segítővel a 10. helyen végzett, majd négy évvel később, 2017-ben hajszálon múlt a harmadik hely, végül negyedik lett, és elvitte a legjobb húsos tálnak járó különdíjat, ami hatalmas sikernek számít. Vagyis Pohner előtt nagy lehetőségek állnak, pláne úgy, hogy az európai döntőben elért negyedik hely bizonyítja, hogy képes az élmezőnybe jutni. Idén különösen nehéz volt a verseny. Tavaly halt meg Paul Bocuse és Joel Robuchon, a két szakácslegenda, akiknek a tiszteletére állapították meg az úgynevezett tányértémát (ez egyetlen tányéron szereplő étel), valamint a táltémát, amely több adag étel kombinált tálalása. Az előbbi tiszteletére a hústálon kötelező elem volt a borjúmirigy és a borjúkaraj, méghozzá öt csonttal – ami rendkívül nehézzé tette a kidolgozandó receptúrákat. Mindkét alapanyag nagyon kényes, és nagyon könnyen el lehet rontani. Joel Robuchon tiszteletére egy rendkívül egyszerű(nek tűnő) fogást kellett készíteni, a francia chartreuse-t. Ez egy burgonyás étel, amelyhez ráadásul kagylóféléket kellett kínálni.

A magyarok tányértémája rendkívül megnyerő lett, remek, egységes hangulatot keltett a tányéron, míg a hústál küllemre cukrászati remekműnek is elment volna olyan körökben, ahol nem ismerik a Michelin-tálalást.

Az idei versenyen szemmel láthatóan az érzelmek is komoly szerepet játszottak a döntésben, ugyanis a nyertes csapat tányértémája – annak ellenére, hogy dánok készítették – nagyon franciásra sikeredett, kissé olyan hangulata volt, mintha a Noma séfje készítette volna, ugyanis tele volt ehető virágokkal. Ilyen díszítést a magyar csapat is használt, nagy valószínűség szerint a trénerek, Orjan Johannessen és Odd Ivar Solvold norvég mesterek tanácsára. Solvold 1997-ben bronzérmes volt Lyonban, míg Johannessen 2015-ben első lett.

Idén taroltak a skandinávok, a győztes dán csapat mellett a svédek lettek az ezüstérmesek, a norvégok a bronzérmesek, ráadásul a négy különdíjból egyet Finnország, egyet pedig Dánia vitt el. A nyertes tálak külalakja épp olyan meseszerű és precíz volt, mint a magyaré, ám színben és ízben sokkal egységesebbek és kiérleltebbek voltak. A két szakácslegenda, akik előtt a versennyel tisztelegtek, híres volt arról, hogy munkájuk során az egyszerűségre törekedtek, míg a tálalásnál a kompromisszumok nélküli tökéletességet keresték.

Ami a magyar csapatot illeti, volt némi nehézség a versenynapon, ugyanis a sokkolónak nevezett hűtőszerkezet elromlott, így egy szerényebb módszerrel kellett bajlódni, és úgy tűnt, hogy időt veszítenek. Végül a marokkói csapat kölcsönadta a sajátját, így a vészhelyzet nem vált végzetessé. Sőt később Pohner úgy nyilatkozott, hogy az egész verseny alatt tudtak reagálni a nehézségekre és a külvilágra, ami segített ütemben maradni egy ilyen bosszantó hiba után is. Végül mindent a terveknek megfelelően készítettek el, és úgy érzik, mindent jól csináltak. Pohner Ádám segítője Csillag Richárd volt.